Szabó Ferenc apró története

Nagy Imre és társai 1989. június 16-ai újratemetése előtt pár nappal a soproni Szabó Ferenc táviratot intézett a parlament akkori elnökéhez. Kérte Szűrös Mátyástól, terjessze a Ház elé javaslatát, hogy 1989. június 16-át az Országgyűlés nyilvánítsa országos gyásznappá és a nemzeti kegyelet napjává. Szűrös ugyan válaszolt, de Szabó Ferenc javaslatából nem lett semmi. Ott volt az újratemetésen, s amikor Orbán Viktor beszédét hallgatta, azt mondta barátjának: "ebből az emberből még Magyarország diktátora lesz".

Ahogy megéltük 1989. június 16-át

A Hősök terén reggel 7 óra után néhány perccel még folytak az előkészületek. Az előző napokban hatalmas ravatallá alakított Műcsarnok homlokzata előtt már a helyükön sorakoztak Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József koporsói és az ismeretlen mártírokat jelképező koporsó, melyre az 1956-os forradalmat szimbolizáló lyukas magyar zászlót terítettek.

7 óra 45 perckor a helyükre kerültek az első koszorúk, eközben a Műcsarnokban avatatlan szemek elől elzárva megtartották az utolsó eligazítást a díszőrségnek, némi vita után úgy döntöttek, hogy nem a veteránok, hanem a Fidesz tagjai róják le kegyeletüket elsőként.

9 óra 6 perckor kezdetét vette a koszorúzás, a hivatalos szervek egyelőre nem jelentek meg, ekkor mindenki magánemberként tette le a virágát. A téren ekkor körülbelül harmincezren voltak, a megemlékezésre több száz külföldről akkreditált tévés és fotós is érkezett.

10 órakor Sinkovits Imre színművész felolvasta a megemlékezés menetét.

10 óra 10 perckor a virágot hozók lassan kígyózó sorba rendeződtek, a hangszórókból felhangzott az 1956-ot követő kivégzések áldozatainak névsora, Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga háromnegyed órán át sorolták a neveket.

A 11 órakor kezdődött koszorúzási rendbe csaknem 70 szervezet iratkozott fel.

12 óra 30 perckor pedig egy perce megállt az élet és országszerte megszólaltak a harangok. A járókelők egyperces néma megállással, a gépjárművezetők megállással és dudálással tisztelegtek Nagy Imre és mártírtársainak emléke előtt.

Ezután a Hősök terén Nagy Imre harcostársai és a koncepciós perek túlélői nevében is beszéltek a szónokok. Felszólalt: Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla és Orbán Viktor. A megemlékezés 13 óra 30 perc előtt nem sokkal, a Himnusszal zárult.

A csaknem öt órán át tartó tiszteletadás során az emberek szűnni nem akaró sorokban járultak a ravatal elé virágaikkal. Az esemény végeztével a koporsókat és a mérhetetlen tömegű virágot gyászkocsikra rakták. A gyászoló családtagok, a barátok, a meghívottak szűkebb köre - legalább ezer ember - indult meg fegyelmezett sorba rendeződve a temető felé.

A menet útját emberek százainak sorfala szegélyezte. A tisztelgés csendjét senki és semmi nem zavarta meg. Alig hallható motorzúgással araszoltak végig a Rákoskeresztúrra vezető lezárt útvonalon a virágokkal roskadásig telt halottaskocsik, az azokat követő családi autók, végül a buszok tucatjai. A temető kapujában újabb százak várták a menetet egy búcsúintésre, egy tisztelgő főhajtásra, az emlékezés egy torokszorító pillanatára. Rendőrségi autó felvezetésével érkezett meg a menet. Miután a koporsók megérkeztek, a katafalkokra helyezték őket, majd kezdetét vette a szertartás. Darvas Iván és Mensáros László itt is betűrendben felolvasták a több mint kétszáz kivégzett nevét.

A katolikus egyházat Jelenits István a piarista rendtartomány főnöke képviselte. Harmati Béla, a déli egyházkerület püspöke és Donáth László lelkész az evangélikusok sírjait szentelték fel. Dobner Győző baptista lelkész és Iványi Gábor metodista lelkész képviselték a szabad egyházakat. Raj Tamás főrabbi az izraelita áldozatok sírját áldotta meg. A református egyházat Pánczél Tivadar és Cövek Olivér képviselték. A háromórás ceremónia végeztével a Himnusz felcsendülése alatt engedték le a koporsókat végső nyughelyükre.

- Ott voltam a téren – mondja Szabó úr. – Hallgattuk Orbán Viktor beszédét, és tudja, mit mondtam a barátomnak, aki mellettem állt? Azt, hogy figyeld meg, ebből az emberből még Magyarország diktátora lesz.

Igaz, vagy sem, nem tudhatom, csak annyit mondok neki:

- Ez bejött.

Aztán megkérdezem:

- Mit reméltek 1956-ban?

- Reménykedtünk, hogy miben, nem tudom. Az oroszok a nyakunkon voltak, komoly dolgokra nem lehetett gondolni, csak arra, hogy szépen, lassan le kell bontani, amit le kell bontani.

A Történelmi Igazságtétel Bizottság 1989. február 14-én arról egyezett meg az igazságügy államtitkárával, Borics Gyulával, hogy június 16-án sor kerülhet az újratemetésekre, de csak "normális" temetésként az Új köztemetőben. Az ellenzék és a TIB soraiban azonban erősödött az igény, hogy az újratemetést tömegdemonstráció kísérje. Tölgyessy Péter például azzal indokolta ezt az igényt, hogy az Ellenzéki Kerekasztalba tömörült szervezetek számára azért is jól jönne egy ilyen demonstráció, mert a kommunista párt folyton azt dörgöli az orruk alá, hogy nincs tömegtámogatásuk, miközben az MSZMP-nek nyolcszázezer tagja van.

Pongrátz Gergely azt írta: „A temetés előtt lejött hozzám Arizonába a New York-i konzul, három napig a vendégem volt, győzködött, hogy jöjjek haza a Nagy Imre temetésre. Azt mondtam: ha minden kivégzettet eltemetnek, akkor jövök, de az öt kommunistát el tudják temetni nélkülem is, ezért nem jövök.” Az újratemetés létrejöttében fontos szerepet játszó Inconnu Csoport és Krassó György már akkor óvtak, hogy a kommunisták saját képükre formálhatják és kisajátíthatják a forradalom örökségét.

Nem így történt. Nem sajátított itt ki senki senkit és semmit. A baloldal ma sem tud mit kezdeni a hajdani kommunistával, Nagy és Kádár végtelenségben sem találkozó párhuzamaival. A ma regnáló hatalom nem is akar vele mit kezdeni. Annak a fiatal liberálisnak pedig, aki a koporsónál önmaga sorsát kérte számon a történelmen, immár semmi köze az egész '56-hoz.

Szabó úr csak annyit mond: - Nem ezt akartuk.

Amit mintha hallottunk volna már ezer év alatt néhányszor.