emléknap;Nagy Imre;mártítok;

2015-06-17 07:06:00

Mártírokra emlékeztünk

Országszerte megemlékezéseket tartottak tegnap Nagy Imre egykori miniszterelnök és mártírtársai kivégzésének 57. és újratemetésének 26. évfordulóján. A képviselők felállva tisztelegtek a hősök emléke előtt. Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke hangsúlyozta, a nagy történelmi pillanatokban mindig volt és mindig lesz magyar összefogás. Áder János államfő virágot helyezett el Nagy Imre sírjára a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában, a parlamenti pártok pedig koszorúzásokkal emlékeztek. A fideszes Gulyás Gergely a mártír miniszterelnök budapesti szobránál azt mondta: Nagy Imre névtelen sírba temetése és a megtorlások annak bizonyítékai, hogy a szocializmus hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen az európai civilizációval. A KDNP szerint 25 évvel a rendszerváltás után végre szembe kell nézni a múlttal, ami nem képzelhető el a felelősök megnevezése és felelősségre vonása nélkül.

Az MSZP szerint június 16-a üzenete: a magyar emberek szabadságvágyát semmi nem törheti meg. A DK úgy látja, Nagy Imre történelmi igazságát, amelyért a bitófát is vállalta, senki és semmi sem pusztíthatja el. Az Együtt a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobornál tartott megemlékezést. A párt elnöke, Szigetvári Viktor azt emelte ki: az egykori miniszterelnök egy európai szövetséges rendszerben képzelte el az ország jövőjét.