Előfizetés

Közös éneklés a Szabadság téren Fischer Ádámmal

Fischer Ádám felhívása.

Négy európai himnuszt énekelünk: két-két olyan népét, akik generációkon keresztül ellenségesen álltak egymással szemben, ma azonban az Európai Unió tagjaiként tartósan békére leltek. Elénekeljük a Marseillaise-t, tehát a francia, majd a német himnuszt, valamint a szlovák és a magyar himnuszt, és végül az Európai Unió közös himnuszát, az Örömódát. 

Nagyon fontosnak tartom, hogy Európáért közösen emeljük fel hangunkat - ezúttal a szó szoros értelmében is. És nagyon fontos a helyszín. Az, amit ez a történelemhamisító és hazug emlékmű szimbolizál, vagyis a Magyarországon egyre terjedő Horthy-nosztalgia és a korszak hivatalos rehabilitációja, nem tekinthető bocsánatos bűnnek! Mert a Horthy-korszak káros ideológiája, amely a kirekesztésen alapul, és képtelen a szomszéd népekkel szembeni kompromisszumra, valamint bizalmatlanságon alapuló konfrontatív beállítottságú - kihívás a szomszédos országok és a közös európai alapelvekkel és szellemiséggel szemben. Minél többen vannak olyanok, akik innen Magyarországról üzenik, hogy soha nem egyeznek ki a Horthy-korszak embertelen örökségének ma egyre inkább terjedő relativizálásával, annál árnyaltabb kép alakul ki külföldön a magyar társadalom jelenlegi állapotáról. És annál inkább tudunk egész Európában azért fellépni, hogy a múlt rémes árnyai ne tegyék tönkre a jövőt is.

Fischer Ádám

A közös éneklés helyszíne a Szabadság tér, időpontja június 21. 18 óra.

Elhunyt Vecsési Sándor

Életének 86. évében elhunyt Vecsési Sándor Munkácsy-díjas festőművész - közölték az érdemes művész közeli barátai.

Az alkotó június 13-án szívelégtelenségben halt meg a budapesti Nyírő Gyula kórházban. Élete utolsó éveiben súlyos beteg volt. Temetése június 24-án lesz a dömsödi katolikus temetőben. Vecsési Sándor 1930. május 18-án született Nyergesújfalun. A Képzőművészeti Főiskola növendékeként Fónyi Géza, Bernáth Aurél és Barcsay Jenő tanítványa volt.

Műveit külföldön, többek között Rómában, Velencében, Moszkvában, Prágában és Szófiában is kiállították. A nyergesújfalui Kernstok Károly Galériában és a dömsödi Petőfi Múzeumban állandó kiállítása nyílt. Az alkotó 1954-ben házasságot kötött Bazsonyi Arany festőművésszel, aki 2011-ben hunyt el hosszú betegség után.

Vecsési Sándor művészetét 1965-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el, 1975-ben érdemes művész lett, szülőhelye, Nyergesújfalu és lakóhelye, Dömsöd is díszpolgárává választotta.

Lévai Balázs a Bóta Caféban

Publikálás dátuma
2015.06.17. 07:51
Lévai Balázs tévés
A kiváló tévés személyiség, akinek most nincsenek műsorai, Lévai Balázs a Bóta Café vendége június 17-én, szerda este 9 órától a FIX Tévében.

Élvezetesen beszélgetett a világ minden táján alkotóművészekkel, de például zenészeket is ugyanilyen hozzáértő érdekességgel mutatott be. Bóta Gábor élő, online ugyancsak nézhető, műsorában hívhatják őt a 445-1349-es számon, és a tv.fixhd skype címen szintén hozzászólhatnak az adáshoz. A legfelkészültebb kérdezőket ezúttal is színházjeggyel ajándékozzuk meg.