MNB;LMP;közszféra;

2015-06-18 14:33:00

Luxusfizetések a közszférában: szigoríthatnak?

A legkisebb minimálbér húszszorosában állapítaná meg az állami fizetéseket az LMP, a párt ezért törvényjavaslatot nyújtott be - nyilatkozta Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselő csütörtökön.

Az LMP úgy véli, hogy a mai magyar viszonyok között köztulajdonban lévő cégeknél nem lehetnek piaci fizetések. Emlékeztetett, az utóbbi időben nagy nyilvánosságot kapott, hogy a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) ötmillió forintos havi ügyvezetői igazgatói fizetések vannak. A párt szerint elfogadhatatlan, hogy közpénzből gazdálkodó szervezeteknél ilyen magas fizetések legyenek akkor, amikor egyre több ember él a létminimum alatt.

Felhívta a figyelmet, hogy 2011-ben a Fidesz az MNB akkori elnökének fizetését 8 millióról visszaszorította 2 millió forintra, azonban ezt a rendelkezést később eltörölték. Hozzátette, azóta nyilvánvalóvá vált, hogy Simor András fizetését azért csökkentették, mert "nem az ő holdudvarukhoz tartozott".

Schmuck Erzsébet kifejtette, javaslatuk nemcsak a felsővetőkre, hanem minden munkavállalóra és foglalkoztatottra vonatkozna. Eszerint a mindenkori minimálbér húszszorosában állapítanák meg a juttatási plafont, 2 millió harmincezer forintban.