Magyar Paralimpiai Bizottság;Gömöri Zsolt;Szabó László;Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége;

2015-06-19 07:56:00

Gömöri-botrány - Tisztújításra és tisztaságra várva

Ma délután kerül sor a Magyar Paralimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlésére, amelyen a meghívóban szereplő napirendi pontok szerint tájékoztatják a tagokat az MPB körül kialakult helyzetről és a felügyelőbizottság (fb) vizsgálatának eredményeiről. 

Ezt követően megválasztanák a lemondott fb elnökét és két tagját, majd az előzetes tervek szerint bizalmi szavazást tartanának az elnökről, az alelnökről, illetve az elnökségi tagokról. Amennyiben közülük bárkit visszahív a közgyűlés, akkor rögtön tisztújítás következne a napirendi pontok szerint.

Az biztosnak tűnik, hogy az első két pontra sor kerül, a többi viszont még kérdéses. Ugyanis kedden, amikor Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón bejelentette az MPB elnökének, Gömöri Zsoltnak a lemondását, azt is közölte, hogy az idő rövidsége miatt ma biztosan nem kerül sor tisztújításra.

Ezzel szemben információink szerint, amennyiben a közgyűlés a napirendi pontokról való szavazásnál úgy ítéli meg, hogy legyen bizalmi szavazás, és a fent leírt esetben sor kerül akár egy személy visszahívására is – például a lemondott Gömöri Zsoltéra –, akkor máris tisztújítás következik. Tehát ezek alapján Szabó László kijelentése csupán jóslat lehet.

Koller Sándor, a Wildboars Kerekesszékes Rögbi Egyesület elnöke, mint a Gömöri-ellenes tábor jelöltje lapunknak elárulta, ők kész tervekkel és programmal készülnek és nem tudják elképzelni, hogy elmaradjon a tisztújítás ma, de a legrosszabb forgatókönyv szerint is egy hónapon belül sor kerülhet rá.

Tegnap megkerestük Szabó Lászlót is, akitől szerettük volna megkérdezni, hogy mi alapján mondta azt, hogy elmarad a tisztújítás, de ő azt válaszolta, hogy a keddi sajtótájékoztatón jelenlévő parasportolókkal – Becsey Jánossal és Dani Gyöngyivel – abban egyezett meg, nem nyilatkoznak a rendkívüli közgyűlés előtt. Azért annyit elárult, azért döntöttek így, mert minden tiszta és világos és nem változott semmi ahhoz képest, amit kedden elmondtak.

Mi ehhez már csak annyit tennénk hozzá, hogy a Gömöri Zsolt végtörlesztésének kirobbanása óta eltelt másfél hónapra egy dolog nem mondható biztosan, mégpedig, hogy tiszta és világos lenne minden. Reméljük, a mai közgyűlés után kitisztul a kép az MPB jövőjét illetően.