London;tüntetés;Cameron-kormány;

2015-06-21 10:58:00

Tízezrek tüntettek Londonban

Tízezrek tiltakoztak szombaton Londonban és más brit nagyvárosokban a Cameron-kormány megszorító politikája ellen. A londoni City utcáin mintegy 150 ezren vonultak fel. „Vessenek véget a megszorításoknak!”, „Harcolunk minden állásért” – ilyen és hasonló táblák alatt vonultak fel, tiltakozva a közalkalmazotti leépítések, a mozgássérülteknek járó juttatások megkurtítása, a szociális kiadások visszafogása és az állami egészségügyi szolgálat privatizálása ellen. 

Ez volt az első nagyobb ellenzéki megmozdulás azóta, hogy a David Cameron vezette brit konzervatívok abszolút többséget szereztek a május 7-i parlamenti választásokon. Míg korábban a toryknak a liberális demokrata koalíciós partnerekkel kellett egyezkedniük, az egyszínű konzervatív kabinet már saját hatáskörben cselekedhet.

George Osborne pénzügyminiszter és Ian Duncan Smith jóléti miniszter a Sunday Times című lapban azt írta, a konzervatív kormány mindenképpen kitart a megszorítások mellett. A jóléti kiadásokat 12 milliárd fonttal kurtítják meg. A tárcavezetők által „megtakarításoknak” nevezett intézkedések a legalacsonyabb jövedelműeket sújtják leginkább. Célba veszik a legidősebbek nyugdíját, a 25 év alatti fiataloktól megvonják a lakástámogatást, s csökkentik a fiatal házasok első két gyereke után járó adókedvezményeket. Brit lapok szerint a konzervatív kormányon belül is voltak, akik megpróbálták meggyőzni Osborne-t, hogy fogja vissza a szükségintézkedéseket, de hiába.