Előfizetés

Együtt: a paksi bővítés eladósítja az országot

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a kedden elfogadott 2016-os költségvetés nem szolgálja a polgárosodást, sőt kifejezetten annak útjába áll - erről Szelényi Zsuzsanna beszélt budapesti sajtótájékoztatóján.

A független képviselő azt mondta, a kormány adócsomagja nem támogatja azokat a családokat, akiknek segítségre lenne szükségük ahhoz, hogy egyről a kettőre lépjenek. A büdzsében jelentős forrásokat különítettek el a kormány Várba költözésre vagy a stadionépítésekre - bírált a politikus. Hozzátette, hogy a paksi erőmű bővítése pedig eladósítja és Oroszország felé kiszolgáltatottá teszi Magyarországot. A közmunka nem tud valódi érdemi munkalehetőséget és kitörést biztosítani, de most újabb százmilliárdokat költenek rá - folytatta. Az Együtt viszont az oktatásra, a munkanélküliek álláskeresésének megsegítésére és az egészségügyre fordítaná ezeket a pluszforrásokat- jelentette ki Szelényi Zsuzsanna.

Halottak a buszmegállóban

Újabb véres merényletet követtek el Nigéria északkeleti régiójában. Ezúttal Majduguri városában, egy buszmegállóban csapott le egy öngyilkos merénylő, feltehetőleg a Boko Haram terrorszervezet egyik embere. 

A robbantás legalább húsz halálos áldozatot követelt, a sebesültek száma az AFP hírügynökség jelentése szerint félszáz körül jár. A merénylő tudatosan a város egyik legforgalmasabb részét választotta ki: a buszmegálló az egyik központi halpiac közelében volt.

A Boko Haram radikális muzulmán milicistáinak szándéka (az Irakban és Szíriában ténykedő Iszlám Államhoz hasonlóan) önálló muzulmán kalifátus megteremtése. A terrorszervezet nemcsak a nigériai kormányalakulatok ellen indít rendszeresen támadásokat, hanem tömeges emberrablásokat hajt végre, többek közt iskoláslányok százait hurcolta el. A hat éve tartó pusztítás nyomán – az ENSZ becslései szerint – körülbelül 15 ezer embert öltek meg, mintegy másfél millió ember kényszerült menekülésre, s a szervezet nagyjából akkora területet hajtott ellenőrzése alá, mint Belgium.

A májusi elnökválasztás egyik fő témája ebből következően épp a Boko Haram elleni küzdelem volt, ám egyelőre az új államfő sem talál hathatós ellenszert az iszlám fegyveresek rajtaütései ellen, noha az elmúlt hónapokban már a szomszédos államok katonai erőinek bevonásával is folytatnak egyeztetett manővereket a Boko Haram által ellenőrzött körzetek visszafoglalására.