Eszenyi Enikő: a Víg egy sziget, ahová jó tartozni

Publikálás dátuma
2015.06.24. 07:47
Eszenyi Enikő: a mi színházunk nyitott, és mindig keressük az újat FOTÓ: DÖMÖLKY DÁNIEL
Eszenyi Enikő szomorú amiatt, ami ma a színházi életben történik. A Vígszínház igazgatója szerint hosszú távon nem tesz jót az egész magyar színházművészetnek a politikai megosztottság. A direktor a következő évadban a Vígben két előadást rendez, most Szentpéterváron próbál, és hamarosan Prágában először állít majd színre operát.

- A Vígszínház évadzáróján is olvasható volt a teátrum szlogenje: még mindig nyitott színház. Van-e határa a nyitottságnak? Ha túlságosan nyitottak, nem veszélyeztetik-e ezzel az igényes művészszínházi profilt?

- A nyitott színház kifejezésből következik, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra és a világra, és minden tehetséges művészt szeretettel várunk. Az, hogy felvettek minket az Európai Színházak Uniójába, egyértelműen az elmúlt öt év magas színvonalú művészi munkájának köszönhető, és azt bizonyítja, hogy a repertoárunk európai összehasonlításban is megállja a helyét. Az évadzárón is beszéltem arról, hogy a legsikeresebb, leglátogatottabb előadásunk A Mester és Margarita volt, ami, azt hiszem, egyértelműen az igényes művészszínházi profilba illeszkedik.

- A Mester és Margarita közönségsikere talán önöket is meglepte.

- Azért nem lepett meg minket, mert amikor műsorra tűztük, úgy éreztük, hogy ez egy fontos mű. A rendező, Michal Dočekal személye garancia volt arra, hogy nagyszerű előadás jön létre. Arra viszont nem számítottunk, hogy 100,84 százalékos lesz a látogatottsága, tehát majdnem harmincezren látták. Ez egy csodálatos eredmény, ami azt jelenti, hogy a nézőink művelt, intelligens és az irodalomra fogékony emberek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon kevés nagy befogadóképességű színház van a világon, ahol el lehet játszani telt házzal ennyiszer A Mester és Margaritát.

- Az Európai Színházak Uniójába hogyan lehet bekerülni? A tagok szavaznak az új belépőről?

- Igen, a tagok szavaztak a szervezet legutóbbi közgyűlésén Rómában arról, hogy a Vígszínházat felveszik az Európai Színházak Uniójába.

- Kell hozzá ajánló? Az évadzárón említette, hogy valószínűleg a világhírű rendezővel, Robert Wilsonnal való közös munka is nyomott a latba a döntésnél.

- A Robert Wilsonnal való munka, illetve a Szlovák és a Cseh Nemzeti Színházzal való koprodukció nyilván segített. De a szervezet elnökségének tagjai közül sokan ismernek bennünket. Az 1914 című előadással voltunk Reimsben, akik szintén az Unió tagjai, és Belgrádban, ahol jól ismerem a színház igazgatóját, de már említettem Michal Docekal nevét, aki a Cseh Nemzeti Színház direktora. Szoros a kapcsolat a kolozsvári színházzal, amelynek igazgatója, Tompa Gábor is az elnökség tagja. Szintén az elnökség tagja Antal Csaba díszlettervező, de a szervezet elnöke, a Habima Színház igazgatója is jól ismer bennünket.

- Említette, hogy ez a tagság valószínűleg még több utazással jár majd. Ez nem veszélyezteti a folyamatos repertoár játszását?

- Ez a jövő zenéje, persze megpróbáljuk majd megoldani az utazásokat. Most is úgy voltunk Sütő András csodálatos darabjával Az álomkommandóval és a Toldival Kolozsváron, hogy közben a székesfehérvári színház nagy sikerrel játszotta nálunk a Bulgakov-előadását. Egyébként a kolozsvári vendégszereplésünk és az ő vendégjátékuk is teljesen a magunk erejéből jött létre.

- A kolozsvári kapcsolat miért fontos önöknek ennyire?

- Egyrészt a vígszínházi tradíciói miatt, hiszen a kolozsvári születésű Ditrói Mór volt a Vígszínház első igazgatója, ő fektette le azokat az alapokat, amire még ma is lehet építkezni. Másrészt, a Kolozsvári Állami Magyar Színháznak kitűnő a társulata.

- Az Európai Színházak Uniójába való beválasztás visszaigazolása annak, hogy érdemes volt kitartani és végigcsinálni a többször méltatlannak tűnő igazgatói pályázati huzavonát?

- Abszolút. Mint már említettem, ez is az utóbbi évek gyümölcse és az is, hogy az elmúlt évadban 617 előadást játszottunk a három játszóhelyünkön és több mint 352 ezer nézőnk volt. Hogy ennyien eljöttek hozzánk még májusban és júniusban is, ez is óriási dolog. Az évadzárón kiosztottam a hűséges társulati tagoknak a díjakat, de a hűséges nézőink is megérdemelnék az elismerést.

- Ha már hűség, idén negyven éve tagja a Vígszínháznak Hegedűs D. Géza, Kern András negyvenöt éve, Halász Judit pedig ötven éve kötődik a Szent István körúti színházhoz. Hogyan sikerül ennyi ideig itt tartani a színészeket? Mindig kell nekik keresni megfelelő súlyú szerepet?

- A három művész hűsége példamutató. Aki ennek a színháznak a tagja és szereti ezt a társulatot, az akkor is marad, ha egy adott évadban nem játszik annyit, amennyit szeretne, mert fontosabb neki, hogy ehhez a közösséghez tartozik. De természetesen igyekszünk a műsort úgy összeállítani, hogy mindenkinek legyen jó munkája, izgalmas feladata.

- Korábban, amikor Alföldi Róbert távozott a Nemzeti éléről, leszerződtette Stohl Andrást és Hevér Gábort. Most tizenegy, többségében fiatal színész szerződik a színházhoz, és van köztük több, aki a megszűnt Szputnyik társulatának volt a tagja. Úgy látszik, igyekszik tudatosan igazolni.

- A Szputnyik nagy sikerrel játszott nálunk, sok tehetséges színész dolgozott a társulatban, tehát ésszerű volt, hogy leszerződtettem Bach Katát, Hajduk Károlyt és Király Dánielt. Kovács D. Dániel rendezőnek, aki szintén hozzánk jön, régóta figyelem a munkáit, nagyon tehetséges alkotónak tartom. Nagy öröm számomra, hogy igent mondott a felkérésre, és jövőre Schiller Haramiák című drámáját viszi majd színre. Orosz Ákost a Maladypében évek óta figyelemmel kísérem, mint ahogy azokat a fiatalokat is, akik most végeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és nálunk játszanak majd a következő évadtól. Wunderlich József Pécsről, egykori osztálytársa, Szilágyi Csenge pedig egy budapesti színházból szerződik át hozzánk; mindkettejüket nagyon ígéretes tehetségnek tartom. Azt hiszem, nagyon jó csapat érkezik hozzánk.

- Ugyanakkor heten mennek el a színházból, zömében szintén fiatalok. Talán a legnagyobb meglepetés Mészáros Máté távozása, aki több fontos szerepet játszott a Vígben.

- Amikor Mátét Egerből elhívtam, az volt az álmom, hogy eljátssza Goldoni Két úr szolgájának főszerepét, és ez az álmom teljesült, meg persze az is, hogy a Vígszínház egyik meghatározó színésze lett. Máté – ahogy a többi távozó művész is – most új utakat keres. De az elmenők továbbjátsszák azokat a vígszínházi szerepeiket, amelyeket tudunk egyeztetni. Megértem, ha valaki máshol kívánja folytatni a pályáját, de mi most elsősorban az újakra figyelünk. A Vígszínházban hagyomány, hogy ha egy kezdő színész idejön hozzánk, mi vezetjük őt, és segítünk abban, hogy szakmailag tovább tudjon lépni.

- A kezdő színészek, gondolom, nem kapnak csúcsgázsit, de anyagi szempontból megteheti-e, hogy tizenegy új tagot szerződtet?

- Egyrészt a távozók helyére jönnek az újak. Az elmúlt években, amikor nem volt biztos, hogy én maradok az igazgató, nem szerződtettem új tagokat. És sajnos olyan szeretett kollégák mentek el közülünk, mint Vallai Péter és Pap Vera. Még mindig vannak üres helyeink. Nem tudunk magas fizetéseket adni, és évek óta nem is volt fizetésemelés, de nagyon leterhelő nálunk dolgozni. A Vígszínházban keveset lehet keresni, de jó sokat lehet játszani. Izgalmas rendezőkkel lehet találkozni, és remélem, hogy a tizenegy művész, akik ide szerződtek, jól érzik majd magukat nálunk. Azt is remélem, hogy a Vígszínház nézői kíváncsiak lesznek rájuk, még akkor is, ha a többségüket a televíziókból nem ismerhetik. De így voltak ezzel például Bata Éva esetében is, akit mára megszerettek, mert bizonyította a tehetségét.

- Elhangzott az évadzárón, hogy a fővárosi önkormányzat, illetve Tarlós István főpolgármester egyszeri támogatást adott erre az évre a Vígszínháznak. Ez azt jelenti, hogy a fenntartó újra bízik önben?

- A Nemzeti Kulturális Alap pályázatán sajnos nem nyertünk semmit, emiatt nagyon szomorúak vagyunk. A fővárosi önkormányzat egyszeri támogatása a 120. jubileumi évadunkra szól, és ennek a gesztusnak nagyon örültem, hiszen az elmúlt évadokban nem nőtt, sőt inkább csökkent az alaptámogatásunk. Ez a mostani egyszeri támogatás iszonyatosan jól jött, hiszen sok olyan gond van, amit ebből meg tudunk oldani. Nagyon elrugaszkodtak az árak. Ha csak azt veszem, hogy például ki kellene cserélni a hangpultot, ami önmagában hetvenmillió forintba kerül. Ezt egyelőre nem tudjuk megtenni. De ki kellene cserélnünk az intelligens lámpák egy részét is, mert a karbantartásuk lassan többe kerül, mintha újat vásárolnánk. A Vígszínházban több mint húsz éve volt az utolsó, komoly felújítás. Remélem, hamarosan újra eljön ennek is az ideje, és akkor ezeket a gondokat orvosolni tudjuk.

- A Pesti Színház felújításáról is volt szó korábban?

- Igen, de sajnos lekerült a napirendről. Egyszer majd úgy járunk, mint ami most a Déli pályaudvarnál történt, hogy ránk omlik a bauxitbeton. Az épületben jön fel a víz. A nézők ugyanakkor szeretnek a Pesti Színházba járni, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ennek a játszóhelynek az elmúlt évadban 123 605 nézője volt.

- Visszatérve Tarlós István támogatására, többen úgy érezték, hogy mivel rendezett a Nemzeti után Alföldi Róbert a Vígben, később pedig Bodó Viktor, önt egy kicsit büntetni akarták, azért is történt az igazgatói pályázatnál, az ami. Akkor ezt a korszakot lezárhatjuk?

- Próbálok előre nézni. Mi továbbra is a körülöttünk lévő világot szeretnénk a színpadon megjeleníteni, hol kritikusan, hol felfedező, nyitott szemmel, úgy, hogy ez a nézőknek katarzist okozzon. A műsorpolitikánk továbbra is a tradíciókra épül, de a mi színházunk nyitott, és mindig keressük az újat.

- Az új évad bemutatóit összefűzi valamilyen tematika?

- A következő a 120. évadunk, ezért a Vígszínház korábbi nagy előadásait és nagy színészeit is szeretnénk megidézni. Lesz egy sorozatunk a Házi Színpadon, ahol legendás előadásokra emlékezünk.

- A következő szezonban színésznőként lesz bemutatója?

- Színésznőként nem, de két darabot is rendezek, az egyik a Pesti Színházban Nádas Péter Találkozás című tragédiája lesz, Börcsök Enikő és Király Dániel főszereplésével. A másik pedig Mike Bartlett Földrengés Londonban című darabja a Vígszínházban jövő márciusban, amely egy mai három nővér történet. Bata Éva, Járó Zsuzsa és Szilágyi Csenge játsszák majd a főszerepeket.

- Bob Wilson mikor rendez a Vígszínházban?

- Még tárgyalunk vele, de úgy néz ki, hogy 2017-ben jön hozzánk. Nagyon boldog vagyok, azt hittem 2020-nál előbb nem ér majd rá.

- Az 1914-et is játsszák tovább?

- Akik eddig nem látták a produkciót, ne szomorkodjanak, mert a következő évadban is játsszuk Budapesten, de Prágában és Pozsonyban is, és Moszkvába is megyünk egy vendégjátékra.

- Úgy tudom, hogy a nyár ellenére a következő hetekben Szentpéterváron próbál.

- Igen, a Nem félünk a farkastól című darabot rendezem, utána pedig a Prágai Operában Rossini Hamupipőkéjét. Ez lesz az első operarendezésem, amire Prágából érkezett a felkérés, és újra egy nemzetközi csapattal dolgozom, de Kentaur lesz a díszlettervezőm és Juronics Tamás a koreográfusom.

- Nemrég ért véget a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSzT), ahol a pécsi polgármester a színházi élet kettészakadásáról beszélt. Ön mennyire követte a POSzT körül kialakult helyzet, és mi a véleménye Páva Zsolt megállapításáról?

- Az elmúlt időszakban sokat dolgoztam, utaztunk a társulattal, ezért nem tudtam folyamatosan figyelemmel kísérni a POSzT-tal kapcsolatos eseményeket. Ami a polgármester kijelentését illeti, szomorú vagyok amiatt, ami a színházi életben történik. Ez hosszú távon nem tesz jót az egész magyar színházművészetnek. Mi a Vígszínházban továbbra is a legjobb tudásunk szerint és nagy szakmai alázattal fogunk dolgozni. Ez a legtöbb, ami egy ilyen helyzetben tehető. Én ezért a színházért vagyok felelős, és ezáltal tudom építeni, jobbítani a magyar színházi szakmát. Eddig is elsősorban a Vígszínház művészeire és saját alkotóközösségemre próbáltam figyelni, és azt hiszem, ennek meg is lett az eredménye.

- Házon belül meg lehet tartani az egységet, kívül lehet tartani a politikai megosztottságot?

- A Vígszínház egy sziget, ahová jó tartozni és ahol jó lenni. Mi a munkára és a közönségünkre figyelünk, és számunkra az a fontos, hogy az előadásaink nagyon jók legyenek.

Szerző

Kaláka: minden napra nyolc fesztivál

Publikálás dátuma
2015.06.24. 07:45
Gryllus Dániel szerint zenésztársaival pénzen és politikán soha nem marakodtak FOTÓ: VAJDA JÓZSEF
Holnap indul a 36. Kaláka Fesztivál Egerben. Gryllus Dániel, a rendezvény alapítója szerint a Kaláka együttes históriája sikertörténet, az általuk megálmodott fesztivál pedig még ennyi év elteltével is egyedinek számít a megváltozott kínálatban.

Mások mellett a Csík Zenekar és a Balkán Fanatik is színpadra lép az idei Kaláka Fesztiválon, amelyet a diósgyőri vár felújítási munkálatainak kezdete óta a Bükk másik oldalán, Egerben rendeznek. A június 25-28. között zajló fesztivál évtizedek óta az érdeklődés tárgyát képezi, azonban Gryllus Dániel zenész, alapító szerint az eladott jegyek számával nem mérhető a találka sikere.

„Az igazi mértékadó a mindig remek hangulat. A Kaláka Fesztiválon mindenki nagyon jól érzi magát, ez az elmúlt évtizedek tapasztalata. Mi magunk is mindig feltöltődve és úgy távozunk, hogy már a jövő évi terveket fontolgatjuk” – fogalmazott. Az összművészeti fesztivál harmincöt éves története óta sokat változott a világ, egyre több fesztivál nőtt ki a földből, elég csak a Szigetet, vagy a Balaton Sound-ot említeni.

„1980-ban, amikor elkezdtük ezt az akkori Kelet-Közép-Európában egyedülállónak számító fesztivált, még sokkal koncentráltabb volt egy ilyen esemény. Habár most is jönnek vendégek még Japánból is, akkoriban még több országot tudtunk vendégül látni. Ma minden napra nyolc fesztivál jut, de az is lehet, hogy alábecsültem a számot. Éppen emiatt a közönség is megoszlik, nincsenek annyian, mint húsz évvel ezelőtt.”

A látogatószámra utalva azt mondja, talán 3-4000 fő képezi a közönséget, ami igencsak szép számnak számít egy négynapos, jó részt magyar előadókból álló programsorozaton. De mi adja a folkfesztivál egyediségét? „Az, hogy még ma is intellektuális és egyben szórakoztató. Az egri várban két színpadon felváltva lépnek fel a zenekarok, a húsz koncert mellett filmvetítések, kiállítások, irodalmi estek lesznek, szóval minden napra jut a szellemi pezsgésből.

A fesztivál kezdetén az egri Érsekkertben, a Múzsák ligetében Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő fog fát ültetni. Ezt követően a Valaki jár a fák hegyén című Kányádi-műsorral lépünk színpadra. Minden nap táncházzal zárul, ahol többek között ír, moldvai, erdélyi táncokkal ismerkedhetnek a vendégek” – mondta Gryllus, aki legalább ennyire fontosnak tartja, hogy nemzetközi legyen a fesztivál. „Egyik törekvésünk éppen arra irányul, hogy a túlnyomó részt hazai előadók mellett más nációjú művészek is bemutatkozhassanak, idén például francia, olasz, szlovák és román fellépőink is lesznek.”

A névadó Kaláka együttes több alkalommal is koncertezik a rendezvényen, a töretlen érdeklődést azzal magyarázza Gryllus Dániel, hogy amit csinálnak, az soha nem vált nyögvenyelőssé. „Negyvenhat éve zenélünk együtt ebben a formációban, fele ennyi idő alatt házasságok bomlanak fel. A közös ízlés, emberi értékrend összehoz minket, alkalmazkodunk egymáshoz, hiszen egy hosszabb távú együttműködés olyan, mint az együttélés: együtt utazunk, lépünk színpadra, közös a nevetés és a sírás is.”

A zenész kiemelte, mindig figyelembe veszik az emberi tényezőket, pénzen és politikán soha nem marakodtak. Elárulta, véleménye szerint nincs olyan művészeti ág, amely mecénás nélkül működhetne. „A művészet a világon mindenütt rá van szorulva a támogatásra. Minket Eger városa mellett a Nemzeti Kulturális Alap valamint a médiapartnerek támogatnak és kapunk segítséget a kulturális tárca miniszteri keretéből is.”

A Kaláka életműve jórészt megzenésített versekből áll: „Visszavisszük a verset a természetes közegébe, az énekbe. Mindig ügyelünk arra, hogy ne üljünk rá a verse, mi csupán közvetítőszerepet töltünk be. Ha verset éneklünk, tudjuk, hogy a költemény egy érték, amelyet szolgálunk. Semmivel sem rokonítható élmény, amikor fiatalok, idősek velünk együtt éneklik József Attilát, Kosztolányit, vagy éppen Szabó Lőrincet.” Például a Sebő együttes munkáját Weöres Sándor és Nagy László is lelkesen támogatta, a Kalákát pedig a kortárs költők közül például Kányádi Sándor karolta fel.

A 86 éves szerző évtizedek óta ajánl megzenésítésre érdemes verseket a formációnak, a Kaláka első dél-amerikai turnéjára például a Dél keresztje alatt című versének megzenésítését szorgalmazta, a rendszerváltás idején pedig a Kuplé a vörös villamosról című költeményét javasolta. Gryllus Dániel szerint rendkívül fontos, hogy 1-99 éves korig mindenkihez szóljanak, éppen ezért vannak kifejezetten gyerekeket megcélzó gyűjteményes lemezeik is.

A zenekar turnénaptára már tartalmaz 2016-os előjegyzéseket is, hamarosan a gyakran Kaláka-dallamra verset író Lackfi János költővel közösen jelentetnek meg albumot, lemez készül az elmúlt évtizedek József Attila-versfeldolgozásaiból, illetve megzenésítik a ferencvárosi önkormányzat felkérésére kortárs költők által készített Ünnepi szonettkoszorút is, amely József Attila Hazám című verse utolsó szonettjére reflektál.

Áramló zaj a tiroli hegyekben

Publikálás dátuma
2015.06.23. 19:22
A berlini Alexander Marcus nyitotta a fesztivált Fotó: Heart of Noise Facebook/Linda Moll
Idén újra nagy – és egyre növekvő - sikerrel rendezték meg az innsbrucki Heart of Noise fesztivált. A háromnapos rendezvény célja az volt, hogy az előadók és a részvevők együtt találják meg a kortárs zenekultúrában a két pólus közötti tökéletes kapcsolódási pontot: keresztezni az innovatív hangokat a régmúlttal, keresni a megszólaltatható zenét a már majdnem lejátszhatatlannal, a táncolhatót, a szépet és a jót, a 21. század urbánus életérzéseit.

Az ember alapvetően - ahogy általában a harmóniát és a szimmetriát vizuálisan – a ritmust keresi a zenében, legyen szó bármilyen korról és műfajról. Ehhez képest a Heart of Noise zenei fesztivál két féle előadót vonultatott fel: az egyik, aki ritmusos (technoid) elemmel játszik, a másik pedig az, aki a ritmust sutba dobva olyan zajzenét, ami az elviselhetőség határát súrolja. A Heart of Noise ugyanis az évtizedek óta létező, ám az egyre ismertebb és több rajongót magába bolondító noise, vagyis a zaj stílus legszínesebb képviselőit hozta el a közönségnek.

Az eseményt idén is a tiroli hegyekkel ölelt Innsbruck városközpontjában rendezték, ami csupán atekintetben szokatlan, hogy ténylegesen a város központi helyén, az óvárostól öt percre, a városcsarnokban tartották iszonyatos hangerővel. Egyébként sok gond nincs a helyiekkel, nem zavarja őket a háromnapos fesztivál, de egészséges számú ellentábor is akad, ugyanúgy ahogy az itthoni Szigetnek, vagy a soproni Volt fesztiválnak. Mivel nem klasszikus kempingezős fesztiválról beszélhetünk, így a „kényelmesebb korúak” is kíváncsiak voltak a rendezvényre: bőven akadtak még az idősebb korosztályból is, a délutáni programokon pedig kisgyermekes családokat is lehetett látni. Tehát az innsbruckiak nem gondolják, hogy az ördögtől való lenne a noise, bár néhány fellépőnél még a tapasztalt fesztiválozó is megrökönyödhetett.

Ilyen volt az Einheit Brötzmann duó, akik szó szerinti zajról gondoskodtak – a hangszereik zöme ugyanis egyszerű szerszámokból, fúróból és kalapácsból állt, némi gitárjátékkal támogatva. Kevésbé látványos, de épp olyan nehezen emészthető produkcióval állt elő a magyar származású Andras Eichstaedt analóg elektronikus zenéjével. Persze jöttek a „könnyebb” előadások is, az idei fesztivál húzóneve The Bug volt, aki a dub, dubstep és az ipari hip-hop műfaj elismert képviselője.

A fesztivál tehát nem feltétlenül egy műfaji „skatulyán” alapul, a szervezők célja: megtalálni és bemutatni az alternatív műfajokat és impulzusokat, a jelenlegi zenei és kulturális evolúciót.

Forrás: Heart of Noise Facebook/Linda Moll

Forrás: Heart of Noise Facebook/Linda Moll


És a kultúrát komolyan is gondolják, ugyanis nem csak zenéről volt szó: filmek és vizuális anyagok, a fúziós médiaművészet jelenik meg a fellépések közben, így végül egy-egy koncert nem csupán koncert marad, hanem előadás, egy performansz. Az egyik legkitűnőbbet a bécsi Alkalmazott Művészeti Egyetem (Universität für angewandte Kunst Wien) diákjai adták elő, akik egy különleges textil építményt olvasztottak egybe még kivételesebb vizuális technikával és zajjal.

Az összes skatulyát a fesztiválnyitó Alexander Marcussal törölték el végképp: a berlini szimbólummal, aki nagy adag német humort és modern elektronikus klubzenét hozott a részvevőknek.  

„A helyi művészeknek és a művészeti csoportok munkájának köszönhető, hogy elvezettek minket arra a pontra, hogy meg merjük valósítani a saját fesztiválunkat” – hangsúlyozta a három szervező, Christian Koubek, Bobby Rajesh Malhotra és Stefan Meister. Éppen emiatt a Heart of Noise-nak az a célja, hogy hangsúlyozza a jelenlétét, a helyi és a nemzeti felhozatalt és a jelenlegi releváns újításokat a művészetben és a zenében. Ezen túl a fesztivál a helyi művészeknek nem csak arra ad lehetőséget, hogy megosszák a színpadot saját bálványaikkal, hanem arra is, hogy kapcsolatokat építsenek a nemzetközi piaccal, hogy részt vegyenek a fejlődésben és, hogy egyre inkább elérhetőek legyenek a folyamatosan növekvő közönség számára.

„Ahogy minden évben, idén sem felejthetjük el azt, hogy az élő show nem csak izgalmas, meditálós, elvont performansz, hanem sokkal inkább élmény, intenzitás, előzmény- és példanélküli. A hang és a színek: ez a Heart of Noise” – fogalmaztak. 

Szerző