film;Kecskeméti Animációs Filmfesztivál;Csík Zenakar;Európai Animációs Játékfilm Fesztivál;

2015-06-24 07:50:00

Animációs filmmustra Kecskeméten

Ma este a magyar versenyfilmek vetítésével kezdődik a harminc éve életre hívott, de szám szerint a 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, amely kiegészül immár kilencedik alkalommal az Európai Animációs Játékfilm Fesztivállal.

A kínálat gazdag: a magyar versenyprogramban 18 rövidfilm, 13 diákfilm, 17 TV-epizód, 10 videoklip és 20 alkalmazott animációs kisfilm vetélkedik. Az Európai Animációs Játékfilm Fesztivál pedig hét egész estés filmet, s mellé 9 televíziós produkciót vonultat fel. De mint az utóbbi időkben mindig, most is gazdag retrospektív program várja a közönséget, s a díszvendég Latin-Amerika is több, már fesztiválokon elhíresült animációs alkotással lép elő.

A hivatásos művészek seregszemléjét Mikulás Ferenc, a fesztivál igazgatója fontosnak tartotta megnyitni a nem professzionális alkotók, a szabad animációs filmkészítők előtt is, ennek szellemében idén negyedik alkalommal kerül sor a Szabad Animációs Filmkészítők Találkozójára (SZAFT). A nyitás meghozta gyümölcsét, idén a fiatal társaság önálló, gazdag versenyprogrammal áll elő, amelynek I. díja 100 ezer forinttal jár.

A több napig tartó színes SZAFT-programok között található több alkalommal tartott rajzfilmes és képregényes workshop kicsiknek és nagyoknak, s a különlegességnek számító maratoni képregényrajzolás előregyártott szóbuborékokkal. A szabad animációsok haladnak a korral, idén lesz már selfi-animációs foglalkozás is, ahol saját portrét lehet átalakítani mozgóképpé. Ezen kívül megrendezik a maguk sajátos kiállításait is, köztük az elmúlt év mozifilmjeiről készült képregénycsíkok bemutatóját.

Az animációs fesztiválok hagyományos attrakciója a kecskeméti Főtér változatos programja. Esténként itt tartják idén is a koncerteket, föllép többek között Szabó Balázs Bandája és a Csík zenekar. A Főtér vetítései fordítják esténként valóságos népünnepéllyé az animációs filmek bemutatóját. Idén Nepp József közkedvelt filmjein kívül a latin-amerikai program híressége,

A fiú és a világ, valamint az európai versenyprogramból A tenger dala kerül az éjszakai vetítések során a nézők elé. Nasppal a Főtér környéki intézmények kínálnak érdekességeket, a Művelődési Központban lesz a 100 éves magyar animációt és a 30 éves KAFF-ot bemutató kiállítás, a Művész Kávézóban pedig Kecskemét kedvencének, a magyar animáció híres alkotójának, Horváth Máriának a filmjeit bemutató képeket állítottak ki.

A fesztivált kísérő tárlatok között van A magyar animáció 100 című kiállítás, amely az első amatőr trükkfilmkísérletektől a ma videómegosztókon nézőcsúcsokat döntögető animációs kisfilmekig mutatja be az animációs filmtörténet legfontosabb állomásait, kiemelkedő filmjeit, a technika fejlődését és a filmek mögött álló egykori és kortárs alkotókat.

Az animációs film készítésének kulisszatitkai is feltárulnak: lehet találkozni a Tévé Macival, Mirr-Murral, Misi mókussal, Frakk-kal, vagy a közelmúlt sikerfilmje, a MOME-n készült Nyuszi és Őz báb- és papírkaraktereivel. A házigazda Kecskemét nagy sikerét képviseli a városban működő stúdióban készült, s a Youtube-on 207 országból 23 millió megtekintést elért Magyar népmesék sorozat festett cellrajzaiból összeállított válogatás.