Tarlós István;Városliget;Liget Budapest;

2015-06-25 13:24:00

Tarlósnak futnia kell?

Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője csütörtökön öt kilométeres, városligeti futóversenyre hívta ki a főpolgármestert azért, hogy Tarlós István is belássa, a beépítés helyett jelenlegi sportfunkciójában kell megőrizni a területet.

Az ellenzéki politikus erről Budapesten tartott sajtótájékoztatón beszélt, hangsúlyozva, Tarlós István nyugodt lelkiismerettel elfogadhatja a kihívást, hiszen a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén testnevelésből felmentettnek nevezte az LMP-seket. Csárdi Antal elmondta, kedden azért szavazott a közgyűlésben egyedüliként az olimpiai jelentkezés ellen, mert szerint először a budapestiek sportolási lehetőségét kellene javítani, amire a Városliget ilyen célú fejlesztése is jó lenne, hiszen most is fiatalok tízezrei járnak oda mozogni.

Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője elmondta továbbá, a múzeumi negyed óvatos becslések szerint is 150 milliárd forintjába kerül majd az adófizetőknek, hiszen uniós forrást nem lehet majd igénybe venni. Ráadásul mindezt úgy, hogy a szakma mellett már több mint tízezer helyi lakos is kifejezte tiltakozását a terület beépítésével szemben - tette hozzá.

Lásd még: Szorul a hurok? Megállapodás a Liget Budapestben