Bioritmus;diabétesz;cukorbetegség;

2015-06-25 15:03:00

Tudta? Naponta kilencszer öl a cukorbetegség

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint 2030-ra 366 millió, azaz közel dupla annyi cukorbeteg él majd a világon, mint az ezredfordulón, és a diabétesz lesz a hetedik leggyakoribb halálok a Föld népességének körében.

Pedig az egészséges táplálkozás és napi 30 perc, közepesen intenzív testmozgás már jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy megelőzzük a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását – így a diabétesz okozta vakságot, végtag-amputációt, veseelégtelenséget és a cukorbetegek 50-80%-át végzetesen érintő szív- és érrendszeri megbetegedéseket is. Az egészséges étrendre a terhesség alatt, illetve kisgyermekkorban is kiemelt gondot kell fordítani, hiszen kutatások igazolják: a fogantatástól számított első 1000 nap táplálkozása nagyobb befolyással bír a felnőttkori népbetegségek – például a diabétesz – kialakulására, mint az örökölt génállomány. Jelenleg minden tizedik magyart érinti az 1-es vagy 2-es típusú cukorbetegség, és egyre több nő szenved terhességi cukorbetegségben is.

A diabétesz következtében elhunytak számát tekintve hazánk rendkívül rosszul áll az Európai Unióban: Ciprus, Ausztria, Portugália és Horvátország után nálunk a legmagasabb a 100 000 főre jutó halálozások száma (évente 3245-en halnak meg Magyarországon a cukorbetegség miatt, ami azt jelenti, hogy mindennap 9 újabb ember veszti életét). A női áldozatok számát tekintve szintén az ötödik helyen állunk, a magyar férfiak halálozási aránya pedig a hatodik legmagasabb az EU-ban – míg a nők esetében ez javuló tendencia, a férfiaknál szignifikánsan romló.

Sajnálatos tény, hogy napjainkban már az elhízott gyermekek körében is egyre gyakoribb az eredetileg 30 év felettieket fenyegető, 2-es típusú diabétesz. Ellentétben az inzulintermelés hiánya miatt kialakuló, autoimmun eredetű 1-es típusú cukorbetegséggel, a 2-es típusnál a genetika mellett döntő szerepet játszik az egészségtelen életmód is. Az 1-es diabétesz esetén a szervezet elpusztítja az inzulintermelésért felelős hasnyálmirigysejteket, a 2-es típusnál viszont inzulinrezisztencia áll fenn (a szervezet által termelt inzulin már nem tudja megfelelően csökkenteni a vércukorszintet).

A legtöbb beteget érintő két típus mellett, sajnos egyre több nő szenved terhességi cukorbetegségben is. Az ő esetükben a terhesség alatti megváltozott hormonműködés miatt csökken a glükóz-tolerancia – bár a terhességi cukorbetegség nem jár fájdalommal, a szokottnál magasabb vérnyomást és súlygyarapodást okozhat a kismamánál, a 24. hét előtt pedig vetéléssel, később koraszüléssel is végződhet. Az átmeneti betegség magas születési súlyt, és a baba belső szerveinek megnagyobbodását is okozhatja.

A Kelet-Magyarországon élők egészségesebbek

A Duna cukorbetegség szempontjából is kettéosztja az országot: a három legrosszabb helyzetben lévő régió mindegyike a Dunántúlon található. A diabétesz a dél-dunántúli régióban szedi a legtöbb halálos áldozatot, több mint kétszer annyit, mint az ebből a szempontból legjobb eredményekkel rendelkező Észak-Alföldön. A regisztrált cukorbetegek száma viszont 1999 és 2011 között épp Észak-Alföldön emelkedett a leginkább (mintegy 140%-kal), a kevésbé jó helyen álló közép-magyarországi régióban csak 79%-kal nőtt a páciensek száma. A vizsgált időszakban a teljes lakosságra nézve 125%-kal emelkedett a diabétesszel regisztráltak aránya, de míg a nőknél ez a mutató 90%, addig a férfiak esetében ismét látványosan rosszabb, 105%.

„A megelőzésben óriási szerepet játszik a fogantatástól számított három esztendő, megfelelő étrenddel nagymértékben csökkenthető a népbetegségek, így a Magyarországon minden tizedik embert érintő cukorbetegség, az elhízás és a kardiovaszkuláris megbetegedések kialakulásának kockázata. Ezért hívtuk életre az Első 1000 nap programot, mely szakmai tudásmegosztással és széleskörű társadalmi felvilágosítással járul hozzá a hosszú, egészséges élethez, és megfelelő támogatást, valamint tájékoztatást biztosít a szülőknek.”  - mondta el Dr. Takács István, a Magyar Primer Prevenciós Orvosi Egyesület elnöke.

IDEÁLIS TERHESSÉGI ÉTREND

Általános kalória bevitel

Várandósság idején, a kismama energiaigénye napi 300 kalóriával emelkedik a korábbihoz képest, ideális esetben pedig a súlygyarapodás összesen 9-12 kg (a fogamzástól a szülésig).

Folyadék

Napi 2 liter folyadék ajánlott, amit víz, ásványvíz, rostos levek, gyümölcstea és tej kombinált fogyasztásával célszerű fedezni.

Tejtermékek

Legfeljebb naponta fél liter sovány tej, vagy azzal egyenértékű joghurt, kefír, sajt, túró ajánlott.

Zöldségek, gyümölcsök

Naponta legalább 50 dkg javasolt (lehet friss, mirelit vagy savanyított), mivel nem csak rostban és vitaminokban gazdagok, de többségük sok vizet is tartalmaz.

Édességek

Korántsem tilos, de legfeljebb hetente 1-3 alkalommal ajánlott, és lehetőleg tej- vagy gyümölcsalapú desszert legyen.

Főzéshez, sütéshez használt olajak

Növényi eredetű olajakat érdemes használni (olíva-, repce-, napraforgó-, kukorica-, kókuszolaj), mert ezek telítetlen zsírsavakban gazdag, vitamindús alapanyagok.

Omega 3 zsírsav

Az omega 3 zsírsavban gazdag halak és olajos halak fogyasztása fontos (a tengeri halak mellett kifejezetten ajánlottak az édesvízi halak is, pl. pisztráng), viszont heti két adagnál több halas ételt nem ajánlott fogyasztani, sem olajos halakat helyettesítő étrend-kiegészítőt (mivel ezek A-vitamint és nehézfémsót tartalmaznak, amely káros lehet a babára nézve).

Vitaminok

C-vitaminból napi 100-150 mg-ra, kalciumból 3-600 mg-ra, D-vitaminból napi minimum 2000 NE (nemzetközi egységre), vasból pedig az addigi napi 15mg-nál nagyobb mennyiségre van szüksége egy kismamának. Napi 400 mikrogramm folsav bevitele is ajánlott, a terhesség 12. hetéig (diófélékkel, hüvelyesekkel, vagy folsavval dúsított élelmiszerekkel, étrend-kiegészítőkkel).

Cukros üdítők

A cukros üdítőket érdemes tisztított vízre vagy szénsavmentes ásványvízre cserélni. A tartósítószeres áruk helyett elsősorban a friss, a szárított, hűtött, fagyasztott vagy erjesztéssel készült termékeket, valamint a természetes körülmények között előállított zöldséget, gyümölcsöt ajánlják.

Egyéb

A sovány húsok, a máj (havonta 2-3 alkalommal) és a tojás (heti 3-5 darab) fogyasztása is a terhességi étrend elengedhetetlen része.