Dárdai Pál;sportfogadás;

2015-06-26 12:23:00

Dárdait lecsukhatják?

Börtönbüntetést kaphat Dárdai Pál, ha továbbra is feltűnik egy tiltott sportfogadással foglalkozó cég reklámjában - írja a Bors.

Elfogadták azt a törvénymódosítást ugyanis, melynek értelmében július 1-jétől hároméves börtönt kaphat mindaz, aki tiltott szerencsejátékot rendszeresen szervez, szervezéséhez helyiséget vagy eszközt rendelkezésre bocsát, vagy reklámban való részvételre nagy nyilvánosság előtt felhív.

Nem örülünk, de a törvényeket be kell tartani – mondta a lapnak az egyik sportfogadással foglalkozó cég menedzsere, aki szerint ezzel az állami Szerencsejáték Zrt.-t akarják helyzetbe hozni.

"A gyakorlat alapján a reklám főszereplője nem büntethető. Ha a sportfogadó cég megveszi Lionel Messi jogdíjas fényképét, és azzal hirdet, attól még a Barcelona támadója nem kerülhet börtönbe. Így Dárdai Pál sem. Veszély magát a reklámozót és a reklám közzétevőjét fenyegeti" – folytatta a menedzser.

Csapó Gábor, a Betclic volt reklámarca szerint túlságosan radikális a törvény, ezért a későbbiekben puhítani fognak rajta "Remélem, Pali nem üti meg a bokáját. Egyébként sem ér semmit ez a hajcihő, hiszen szinte lehetetlen ezeket a site-okat letiltani az interneten" - mondta el a Borsnak Csapó.