mosógép;mosógépcsere;

2015-06-30 09:23:00

Itt cserélheti le először régi mosógépét

Szerdán indul a mosógépcsere-program, amelyet az Otthon melege program keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hirdetett meg, július elsejétől elsőként a nyugat-dunántúli régióban - Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben - lehet pályázni.

A pályázat beadása régiónként időben eltolva történik, a sorban utolsó a közép-dunántúli régió - Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyékkel -, ahol július 15-től lehet majd a pályázatokat beadni. A NFM honlapján megjelent pályázati útmutató szerint csak magánszemélyek számíthatnak támogatásra, amelynek a teljes összege 500 millió forint. A tárca a népességszám alapján régiókra osztotta fel a támogatást, amelyből legtöbb - 147 millió 350 ezer forint - a központi régióra, azaz Pest megyére és a fővárosra jutott.

A vissza nem térítendő támogatás mértéke a vásárlás időpontjában érvényes bolti ár 50 százaléka, de készüléktípusonként limitált a felső határ. Így A+ kategóriájú mosógép beszerzése esetén 25 ezer, A++ mosógépnél 40 ezer, míg A+++ kategóriájú gép vásárlásakor 45 ezer forint a támogatás legnagyobb összege. A mosógép cseréjével minimum 10 százalékos energia, vagy minimum évi 20 kilogramm szén-dioxid megtakarítást kell elérni.

Támogatás kizárólag a pályázati portálon található regisztrált kereskedőktől beszerzett mosógépek cseréjéhez jár. A használt gépeket új, energiatakarékos elöl- vagy felültöltős automata mosógépre lehet cserélni, viszont mosó-szárító gép, illetve szárítógép beszerzéséhez támogatás nem nyújtható.

Pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthat be a kormányzati portálon ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemély. A befogadott pályázatokról - a pályázat hiánytalan benyújtásától számított - 120 napon belül a miniszter dönt. A döntés lehet az előterjesztett pályázat támogatása, tartaléklistára helyezése, illetve annak elutasítása. A vissza nem térítendő támogatás keretének kimerülése esetén az NFM hivatalos honlapján, valamint a pályázatbenyújtó felületen hirdetményt tesz közzé a pályázati kiírás felfüggesztésének pontos idejéről.