dinnye;NÉBIH;

2015-07-03 12:42:00

Erre figyeljen, ha dinnyét vesz!

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a szezon indulásával fokozottan ellenőrzi a dinnyetermesztőket és árusokat - közölte a hatóság pénteken.

A tájékoztatás szerint a hivatal több mint egy tonna, ismeretlen eredetű görögdinnyét foglalt le egy Fejér megyei, főút mellett árusító termelőtől, aki hazai termékként árulta portékáját, a helyszíni ellenőrzés során azonban kiderült, hogy a dinnye nem származhatott saját termőföldjéről.

Az út mellett történő árusítás nem probléma, a szabályozás értelmében, aki a megfelelő hatósági engedélyeket beszerezi, például van közterület-foglalási engedélye, az élhet ezzel az értékesítési formával - írja közleményében a Nébih. Őstermelő kizárólag saját termését, míg más vállalkozás – viszonteladóként – vásárolt árut is értékesíthet.

Azonban mindenkire vonatkozik, hogy az áru eredetét igazolnia kell, a termékeknek meg kell felelniük a forgalmazási minőségszabványokban előírtaknak - közölték. Dinnyét lékelni csak abban az esetben lehet, ha az eszközök tisztításához és fertőtlenítéséhez, valamint a kézmosáshoz szükséges feltételek rendelkezésre állnak - áll a közleményben.