atlétika;Pars Krisztián;Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj;Pawel Fajdek;

2015-07-08 07:58:00

Pars Krisztián ezüstérmes

Az olimpiai bajnok Pars Krisztián második lett a világ idei legjobbját elérő lengyel Pawel Fajdek mögött a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj férfi kalapácsvető versenyében, melyen a rekkenő, közel 40 fokos hőséggel is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek.

A szombathelyiek kétszeres Európa-bajnoka már a hétfői sajtótájékoztatón jelezte, hogy ezúttal kivételesen nem a győzelem a cél számára, hanem az, hogy 79 méter fölé kerüljön, mivel egész évben sérüléssel bajlódott, így formája nem olyan, mint az utóbbi években volt.

Az gyorsan kiderült, hogy a szombathelyiek versenyzője valóban messze van régi formájától, mert ugyan biztatóan, 77,44 méterrel kezdett, ezt követően azonban nem jöttek az egyre nagyobb dobások. Látszott rajta, hogy szenved, szinte minden kísérlete után fejcsóválva hagyta el a dobókört, még utolsó dobását követően is, amikor 79,23-ig repítette szert, ami mindössze egy centivel rosszabb idei legjobbjánál.

Az első helyezett kiléte egy pillanatig sem volt kérdéses, Fajdek ugyanis 79 fölötti dobással kezdett, másodikra pedig 81,16-ig jutott, míg ötödikre 81,99-re javított. A lengyelek világbajnoka utolsóra hagyta a csattanót, s 83,12 méterrel a világ idei legjobbját érte el, ami egyben versenycsúcs.

„Kicsit el vagyok keseredve - nyilatkozott Pars Krisztián, akinek megszakadt győzelmi sorozata a Gyulai emlékversenyen. Hozzátette, a 79 métert várta magától, de derékfájdalmai miatt nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna, s ez eddig az egész évre igaz.

Férfi diszkoszvetésben Kővágó Zoltán szintén második lett 63.20 méterrel. A győzelmet a lengyel Piotr Malachowski szerezte meg. Magyar szempontból még egy bronzéremnek örülhettünk. Márton Anita súlylökésben 18,46 méterrel a dobogó legalsó fokára állhatott.

A Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj fénypontja a 100 méter síkfutás döntője volt, ahol a papírformának megfelelően a világ idei legjobb idejével rendelkező Justin Gatlin diadalmaskodott 10.02-es idővel. A második helyet Isiah Young szerezte meg, míg a harmadik DionDre Bastson lett. A versenyszámban egy magyarért szurkolhattunk: Szabó Dániel végül a hetedik helyen ért célba.