Ferencváros;Orosz Pál;Go Ahead Eagles;Sutjeska Niksic;

2015-07-09 07:54:00

Kizárástól retteg a Fradi

Ötről a hatra jutna ma este a Ferencváros, amennyiben szokásához híven kiharcolná a továbbjutást az 1-1-es „odavágót” követően. Jó hír, hogy öt siker az eddigi nemzetközi mérleg a hasonló eredményről kezdett hazai visszavágókon. Szurkolók nem lehetnek a lelátón a Go Ahead Eagles elleni meccsen, ám a szabályok értelmében a stadion környékén is rendnek kell lennie, ellenkező esetben újabb, még súlyosabb büntetés, akár a sorozatból való kizárás fenyeget.

Az európai futballszövetség – még februárban – elutasította az FTC fellebbezését, így a budapesti együttes zárt kapuk mögött fogadja holland ellenfelét a Groupama Arénában. A büntetést a tavalyi Rijeka–Fradi Európa-liga-selejtezőn történt incidensek miatt szabta ki az UEFA, amely rasszistának és kirekesztőnek minősítette a vendégszektorban elhelyezett transzparenseket.

A zöld-fehér klub elöljárói jó ideje „harcban állnak” saját drukkereik egy részével, nem csoda, hogy az európai kupameccs kapcsán is bőven akad félnivaló. Orosz Pál, a Fradi-focisták vezérigazgatója a múlt héten a Népszavának adott interjúban fejtette ki, hogy csütörtök este rendnek kell lennie a stadion környékén, ellenkező esetben sokadszor is lesújthat az UEFA. A klub tegnap közleményben kérte a szurkolókat, hogy a meccs időpontjában, illetve előtte és utána „a stadiontól számított 250 méteres körön belül semmilyen aktivitást ne mutassanak”.

Amint írták, „az FTC tisztában van azzal, hogy legtöbb szurkolójának szeme előtt a segíteni akarás, a zárt kapus mérkőzés ellenére a behallatszó buzdítás szándéka lebeg, azonban el kell fogadnunk, hogy az UEFA akkor is szankcionálhat, ha a lelátók üresek, de a stadion környezetében a mérkőzés előtt, alatt vagy után bármilyen, akár a legkisebb rendbontás is történik.

Amennyiben pedig az európai szövetség újra rasszista, kirekesztő, politikai vagy más népeket, nemzeteket, felekezeteket sértő megnyilvánulásokat, náci vagy ahhoz hasonló karlendítést tapasztal, akkor a következő büntetési tétel minimum két zárt kapus mérkőzés, és akár több 100 ezer eurós bírság, illetőleg a mérkőzés végeredménye holland ellenfelünk javára történő megállapítása, de a büntetés lehet az Európa-liga-sorozatból történő kizárás is.”

Lapunk úgy tudja, három-négyezer szurkoló várható a 20 órakor kezdődő rendezvényre, amely egyszerre lesz meccsnézés (a szervezők óriáskivetítőt állítanak fel az Üllői úti szervizúton) és tiltakozás.

Reményeink szerint a pályán kevesebb lesz a félnivaló. Nemcsak azért, mert a Fradi eddigi nemzetközi mérlege: öt 1-1-ről kezdett hazai visszavágó, öt továbbjutás. A holland másodosztályban szereplő Go Ahead Eagles távolról sem emlékeztet nagy formátumú csapatra, a zöld-fehérek pedig múlt vasárnap a Videoton elleni Szuperkupa-meccsen (3-0) is igazolták, hogy egyre ütőképesebbek.

Reménykedhet a továbbjutásban az MTK is, amely a múlt héten hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett a Vojvodina ellen. A Ferencvárossal ellentétben a szerbek alapozhatnak a szurkolói segítségre, különösen, hogy ingyen engedik be a nézőket az újvidéki stadionba. „Akinek inába száll a bátorsága attól, hogy sok néző előtt kell pályára lépnie, annak kár is volt elkezdenie focizni” - jelentette ki az MTK honlapján Kanta József csapatkapitány.

A legkedvezőbb helyzetben a Debrecen érezheti magát a három magyar El-csapat közül, hiszen 3-0-ás előnyről várja a mai összecsapást a montenegrói Sutjeska Niksic otthonában. „El tudom képzelni, hogy rögtön letámadnak minket, ezért a védekezésre figyelnünk kell, a megszerzett labdákkal pedig jól kell sáfárkodni. Mindenki tisztában van vele, hogy a háromgólos előny ellenére sem szabad félvállról venni a mérkőzést” - összegzett a dvsc.hu-nak a múlt heti találkozón eredményes Dusan Brkovic.

Pályán a magyarok
Európa-liga, első selejtezőkör, visszavágó 
17.30: Sutjeska-Debrecen (tv: Duna World) – az első meccs eredménye: 3-0 a Debrecennek 
20.30: Vojvodina-MTK (Duna World) – az első meccsen: 0-0
20.30: Ferencváros-Go Ahead Eagles (Duna) – az első találkozó 1-1-es eredménnyel ért véget