Ha az interneten böngészünk, 403 koronáért még megrendelhetjük az Az po mé smrti, azaz „A halálom után” című könyvet, Vasil Bilak emlékiratait. Hogy meddig, az nagy kérdés, miután kedden a bírák a BVD kiadót a könyv bezúzására kötelezték. A kiadó ugyan nem tagadta, hogy nem szerezte meg a jogot, de avval érvelt: a könyv olyan a cseh(szlovák) történelem szempontjából lényeges információkat tartalmaz, amelyekről igenis joga van tudni a cseh társadalomnak
Másként látják ezt Bilak leszármazottjai, két gyermeke, Dmitrij Bilak és Nadezda Sevcová. Úgy vélik, ha nincs jog, nem születhet az emlékiratokból könyv sem, akár érdekli a téma az embereket, akár nem. A legfelsőbb bíróság nekik adott igazat, s miután minden könyvet meg kell semmisíteni, az a furcsa helyzet állhat elő, hogy szamizdatként kell majd terjeszteni annak a politikusnak az emlékiratait, aki egykor Csehszlovákiában épp az elnyomás szinonimája volt, s irtotta az ellenzéki kiadványokat.
Nem tartozott éppenséggel a legkedveltebb kommunista vezetők közé, hiszen ő is tagja volt annak a csoportnak, amely kérvényezte a Varsói Szerződés csapatainak bevonulását 1968 augusztusában, s ezzel véget vetettek a Prágai Tavasznak, leverték a demokratikus mozgalmat. A bírónő, Dagmar Javurková azzal érvelt, hogy egyszerűen nem volt más lehetősége, hiszen a jog, az jog. A kiadó ugyanis valóban nem rendezte a szerzői jogok kérdését.
Bilak emlékiratait első ízben 1991-ben tették közzé „Életem mérföldkövei” címmel. Maga a szerző azonban azt közölte, hogy kalózkiadásról van szó, amelynek közlését ő maga nem engedélyezte. Később a BVD kiadó próbálta megszerezni a jogokat, fel is vette vele a kapcsolatot. Mint a kiadó vezetője, Svatopluk Stefl közölte, kezdetben nagyon ellenezte a mű publikálását, mert attól tartott, hogy meghurcolják a kommunista időkben játszott szerepéért, börtönbe zárják, s az emlékiratok közlése tovább nehezítene a helyzetén.
A kilencvenes évek vége felé már kevésbé tartott ettől, s szóban igent is mondott a BVD-nek, írásos szerződés azonban nem született. Stefl szerint Bilak megtiltotta a kiadónak, hogy bármit változtassanak a szövegen. A könyv ki is jött rögtön a kommunista tavaly februárban bekövetkezett halála után, de bővített kiadásban. Ez tehát nem teljesen egyezett az 1991-es változattal.
Ki volt Vasil Bilak? Minek köszönhette, hogy Gustav Husák rendszerének egyik leggyűlöltebb figurája lett? 1917-ben született a szlovákiai Bátorhegyen. Vasil Gyulaként anyakönyvezték. Ruszin származású révén egész életében komoly akcentussal beszélte a szlovák nyelvet. Tinédzserként szabómesternek tanult. 1945-ben lépett be a kommunista pártba. 1950-ben aztán szélvész gyorsasággal emelkedett felfelé a társadalmi ranglétrán.
A visszaemlékezések egészen 1949-ig nyúlnak vissza, amikor Bilak beiratkozott a körzeti politikai iskolába. 1954-ben a szlovák parlament tagja lett. Még ugyanebben az évben a párt Központi Bizottságába is beválasztották, amelynek az 1989-es Bársonyos Forradalomig tagja volt. A hatvanas évek elején pedig tárcanélküli miniszter volt.
A Prágai Tavasz iránt kezdettől fogva ellenszenvvel viseltetett. Dubcek törekvéseit nemcsak nem értette meg, veszélyt látott benne, úgy vélte, hogy az „ellenforradalom szele” Magyarország után Csehszlovákiát is elérte. Emlékiratai azért is érdekesek, mert fény derül Csehszlovákia múltjának egyik legérdekesebb, egyben legtragikusabb időszakára. Moszkva ugyanis mindmáig nem adta ki a kommunista párt konzervatív szárnyához tartozók - Visal mellett Alois Indra, Drahomír Kolder, Oldrich Svestka és Antonín Kapek - által aláírt levelet.
„Országunkban veszélybe került a szocializmus, a jobboldali erők ellenforradalomhoz vezető körülményeket teremtettek... az ellenforradalom veszélyét Csehszlovákia csak az önök segítségével tudja elhárítani” - állt egyebek mellett a levélben, amelyet 1968-ban az öt csehszlovák pártvezető küldött Moszkvába Leonyid Iljics Brezsnyevnek, az SZKP központi bizottsága akkori főtitkárának. 1968. augusztus 21-re virradó éjjel a Varsói Szerződés csapatai megszállták Csehszlovákiát, egyszer s mindenkorra véget vetettek a Prágai Tavaszhoz köthető reformfolyamatnak.
Bilak a visszaemlékezésekben elismeri, hogy a Prágai Tavasz elárulását jelentő, vagy ahogy ő fogalmazott, a baráti segítséget igénylő levelet már augusztus előtt megírták, de „időt adtak” annak, hogy „kedvező fordulat” következzék be. Ez azonban nem történt meg. „Szükséges volt a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása, mert meg kellett védeni a szocializmust” - hangzik Bilak érvelése.
Az 1968-as erők ugyanis a teljes összeomlás felé vezették az országot - állította. Úgy vélte, a szocialista ideológiát csak részben viselték meg az akkori események, ugyanakkor ő is kénytelen volt elismerni, hogy az emberek elvesztették a kommunizmusba vetett bizalmukat.
Nem tartja hibátlannak magát az akkori események alakulásában. Abban követett el mulasztást, hogy „nem szigetelték el időben az ellenforradalmi erőket”, amelyek Dubcek köré vegyültek. Megemlíti azt is, alulbecsülte a Csehszlovák Kommunista Párton, a CSKP-n belüli „egészséges erők bátorságát”, például Alois Indráét, akit kormányfőnek is el tudott volna képzelni.
Bilak a hetvenes években Brezsnyev leghűségesebb hívei közé tartozott Prágában, s a CSKP konzervatív szárnyának vezéralakja lett. Komoly befolyása volt a döntésekre, s a neosztálinista dogmatizmust képviselte. Bilak a visszaemlékezéseiben is elismerően írt a volt szovjet pártfőtitkárról.
Bilak 1989. december 12-én mondott le elnökségi tagságáról azt követően, hogy kinevezték Marian Calfa kormányát. Ekkor már tudta, hiába kér segítséget a Kremltől, hiszen Moszkvában is új szelek fújtak. Bilak és társai ezúttal erőszakkal sem akadályozhatták meg a Bársonyos Forradalom győzelmét. Sejthette, hogy a politikában nem lehet maradása. December 19-én parlamenti mandátumáról is lemondott. Két nappal később kizárták a pártból arra hivatkozva, hogy a Varsói Szerződés csapatainak behívását kezdeményezte. Rajta kívül Milos Jakes és Mirouslav Stepán is a kizárás sorsára jutott.
Bilak ezután visszavonultan élt Pozsonyban, a Pálffy villában. Veje az a Jozef Sevc volt, aki 1998-2006 között állt a cseh kommunista párt élén, s apósához hasonlóan őt is ultrakonzervatívnak tartották.
Bilakkal szemben 1991-ben indítottak vizsgálatot, 2005-ben pedig eljárást indítottak ellene a „segélykérő” levél miatt. 2011-ben azonban lezárták az eljárást, részben amiatt, mert az érintettek nagy része már nem élt. Másodsorban közvetlen bizonyíték sem volt arra, hogy tényleg aláírta levelet, hiszen a perdöntő bizonyíték az orosz levéltárban maradt. Így Bilakot és társait sosem ítélték el. Tavaly februárban halt meg 96 éves korában.
A sors különös fintora, hogy másfél hónappal Bilak halála után vesztette életét Miroslav Stepan, a prágai pártbizottság egykori elnöke, a Központi Bizottság tagja. Ő volt az egyetlen kommunista vezér, akit pozíciójában elkövetett tetteiért jogerősen elítéltek. Ez is csak azért volt lehetséges, mert - mint a pozsonyi Új Szó elékeztet rá - bizonyítást nyert, hogy az 1989. november 17-i diákverésre közvetlenül ő adta ki az utasítást. Közel négy évet kapott hivatali visszaélés vádjával. A kilencvenes évek végén pártot alapított, de már esélye sem volt a politikába való visszatérésre. Tizedszázaléknyi eredmények után teljesen visszavonult.
