tenisz;Babos Tímea;wimbledoni teniszbajnokság;Alexander Peya;

2015-07-10 07:58:00

Babos így is elődöntős

Óriási sikert ért el vegyespárosban Babos Tímea. Osztrák partnerével, Alexander Peyával bejutottak a wimbledoni teniszbajnokságon az elődöntőbe, miután 2-1-re verték a Mirza-Soares indiai-brazil párost. A magyar teniszezőnek a bravúr egy nappal azután sikerült, hogy Kristina Mladenoviccsal az oldalán női párosban is a legjobb négy közé kerültek.

A tegnapi diadal azért is volt különösen értékes, mert míg Babosékat az ötödik, ellenfelüket a 2. helyen emelték ki. A mérkőzés óriási izgalmakat hozott. Az első szettet simán, 6:3-ra nyerték Soaresék, a második szettben rövidítés után Babosék egyenlítettek. A harmadik döntő szett maratoni küzdelmet hozott. Végül Babosék bírták jobban erőnléttel és idegekkel, s 9:7 arányban nyertek, ezzel megnyerték a mérkőzést.

Női egyéniben Serena Williams igazolta a papírformát Marija Sarapova ellen. Sima 6:2, 6:4-es győzelmet aratott, s bejutott a döntőbe. Ellenfele szombati a fináléban hatalmas meglepetésre a 21 éves spanyol Garbine Muguruza lesz. Az a játékos, aki eddigi pályafutása során mindössze egyetlen tornán diadalmaskodott. A csütörtöki első elődöntőben a 2012-ben döntős lengyel Agnieszka Radwanskát győzte le három játszmában.

Érdekesség, hogy a 2014-es Roland Garroson - ahol Muguruza először jutott nyolc közé GS-tornán - Serena Williamst hatalmas meglepetésre győzte a második körben. Muguruza 1996 óta az első spanyol, aki bejutott a női döntőbe Wimbledonban, a legutóbbi spanyol győztes pedig 1994-ben Conchita Martinez volt.