Munkácson több zajlik, mint bandaháború

A kijevi kormányzat kommunikációjában érzékelhetően próbálja tompítani a Munkácson történtek jelentőségét, leginkább bandaháborúról, csempészháborúról beszél. Úgy tűnik, valóban a csempészútvonalak újraelosztása robbantotta ki a tűzharcot a kárpátaljai városban, ám a háttérben ennél több áll. Az EBESZ-megfigyelők is a helyszínre érkeztek.

Két alapvető kérdés fogalmazódik meg a hétvége óta tartó munkácsi feszültség kapcsán, amely a kijevi kormányzat túlélésének próbaköve lesz. Mindenekelőtt az, képes lesz-e Petro Porosenko államfő valamint Arszenyij Jacenyuk kormánya nyíltan és egyértelműen elhatárolódni a szélsőjobboldali, neofasiszta szélsőséges erőktől, amelyek a Majdan óta tulajdonképpen szövetségeseik. A másik kérdés az, képes lesz-e megfékezni a hatalom az immár nem elhanyagolható fegyveres erőt képező önkéntes alakulatok ámokfutását, meglépi-e a szükséges lépéseket ezen alakulatok lefegyverzésére, vagy mint eddig is tette, az utolsó pillanatban visszalép, enged, ha tényleges ellenállásba ütközik?

Csak idő kérdése volt, mikor kerül sor nyílt összecsapásra valamely önkéntes fegyveres erő és az ukrán reguláris csapatok között. Ukrajnában ugyanis számlálatlanul vannak magánkézben, a keleti fronton kívül komoly fegyverek, oligarchák rendelkeznek kisebb hadseregnyi méretű fegyveres testőrséggel, és nem is vonakodnak használni azt. Néhány hónapja a nagyvilág számára is nyilvánvalóvá vált mindez, amikor a dnyipropetrovszki nagyhatalmú oligarcha, Igor Kolomojszkij, aki önkéntes alakulatok sorát fegyverezte fel és küldte a keleti frontra harcolni a kormányerők oldalán, - köztük a rémtetteiről elhíresült Ajdart is -, egy neki nem tetsző kormánydöntés után fegyvereseit Kijevbe küldte, akik megszállták az Ukranafta vállalat épületét.

És nem ez volt magánhadserege első fellépése, és amint a munkácsi történések is bizonyítják, ahol az egyik főszereplő egy kárpátaljai oligarcha, Mihajlo Lanyo, nem Kolomojszkij az egyetlen „magánhadsereg” fölött rendelkező helyi kiskirály Ukrajnában. Emellett ott vannak a szabadcsapatok, a keleti frontra önként jelentkező ukrán hazafiaknak tartott egyénekből szerveződött fegyveres egységek, amelyek a kormányerők oldalán küzdöttek a keleti szakadárok ellen. A Pravij (Jobb) Szektor pártnak is van egy ilyen fegyveres alakulata, s ezek sorába tartozik az Ajdar és a Tornádó is, hogy csak a legismertebbeket említsük.

Ezeket az önkéntes egységeket az orosz és orosz szimpatizáns média kezdettől nácizta, és tény, hogy legtöbbjüket nem alaptalanul. Elvakult oroszellenességük mellett minden másságot elutasítanak, Kárpátalján például oroszok hiányában más nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok az ellenség. De a nagyközönség elsősorban hazafiaknak tartotta őket sokáig, a hatalom pedig szövetségesnek, annak ellenére, hogy nemzetközi jogvédő szervezetek kezdték szóvátenni rémtetteiket, s leszögezni, hogy háborús és emberiségellenes bűncselekményeket követnek el.

A minszki fegyverszüneti egyezmény után (február 12.) váltak kolonccá Kijev számára a korábbi szövetségesek. Az önkéntes alakulatok legtöbbje nem hajlandó elismerni a minszki egyezményt, a kelet-ukrajnai háború folytatását akarják és provokálják is a keleti frontvonalon. A kormány és a hadvezetés már többször megpróbálta békésen vagy kevésbé békésen integrálni őket, de csak részleges sikerrel járt. A Pravij Szektor alakulata azok közé tartozik, akik nem fogadják el a hadvezetés utasításait, nem adják le a fegyvereiket, holott már volt olyan, hogy az ukrán különleges egységek körbevették központi táborhelyüket.

Végül csak kiegyeztek a hatalommal, megtartották fegyvereiket, és Dmitrij Jaros, a párt vezetője is megmaradt a belügyminiszter tanácsadójának. A Pravij Szektor pártként nem jutott be a parlamentbe, 1,8 százalékot szerzett a tavaly őszi választáson, de elnöke, Jaros egyéni mandátumot nyert. Az ukrán törvényhozás, a verhovna rada talán legszélsőségesebb politikusaként az is felmerült, legalábbis sajtóhírek szerint, hogy megkaphatja a belügyi tárca vezetését, de végül „csak” kiemelt tanácsadó lett, deklaráltan azért, hogy segítsen az önkéntesek integrálásában. De épp az ő alakulata fejti ki a legnagyobb ellenállást, fenyegetőzik katonai puccsal és harmadik, ezúttal sokkal véresebb Majdannal.

A kijevi vezetés munkáját a törvényhozás összetétele is nehezíti. Nem az ellenzék, hanem elsősorban a szövetségesek. Viktor Janukovics egykori pártjának (Régiók Pártja) romjain kinövő egyetlen ellenzéki formáció, az Ellenzéki Blokk nem számottevő erő. De a szövetségesek között sincs egyetértés, Porosenko Blokkja a legkimértebb és legkevésbé háború párti, a többiek kevésbé kompromisszumkészek. A háborús hangulatban tartott tavaly őszi választás során „hazafiak” , azaz katonák és önkéntesek sora került be a törvényhozásba, akik mint Jaros esetében is fogalmazott az ukrán sajtó „unatkoznak” a parlamenti munka során és egyáltalán nem hívei semmiféle kompromisszumos megoldásnak, így a szabadcsapatok leszerelésének sem.

A probléma súlyosságát jelzi, hogy Jurij Lucenko is, a Legfelsőbb Tanács képviselője, volt belügyminiszter, a Porosenko Blokk politikusa a munkácsi történtek kapcsán azt hangoztatta, hogy nagy a baj. Az ukrán állam elveszíti arra vonatkozó monopóliumát, hogy a megállapított rend szerint erőt alkalmazzon, mondta és kiemelte, hogy minden fegyvert nyilvántartásba kell venni a belügyi szerveknél. „Nem lehet nem észrevenni, hogy fegyverek kerülnek a hátországba. S hiába nyilatkozott úgy a belügyminiszter helyettese, hogy mindent ellenőriznek, hogy a fegyverek nem kerülhetnek a hátországba, ennek nem volt semmi foganatja. Teljes volt a tétlenség ugyanis e kérdésben. Az ország mára telítve van fegyverekkel” — mutatott rá Lucenko, hangsúlyozva, hogy a munkácsi fegyveres összetűzés csupán az első intő jel.

Ezek után kérdés, mit lép Arszenyij Jacenyuk kormánya. A Pravij Szektor már Jarosra sem hallgat, aki ugyan tárgyal Kijevvel, de emberei jelezték, nem érdekli őket, milyen megállapodásra jutnak, ők egyszerűen nem teszik le a fegyvert. A kormányfő vagy erőszakkal felszámolja a teljes alakulatot, vagy tovább enged nekik.

Egyelőre úgy tűnik, enged, hiszen ez esetben felsorakozik a Pravij Szektor mögött minden más engedetlen önkéntes alakulat, a gombamód szaporodó szélsőséges politikai-félkatonai alakulatok (Kárpátalján ilyen például az utóbbi időben feltűnt Karpatszka Szics). De a patthelyzetet fel kell oldani, mert Ukrajna így nemcsak a háborús övezeten kívüli területek békéjét kockáztatja, hanem a nyugati támogatás elvesztését is. A nyugat ugyanis a végtelenségig nem hunyhat szemet afölött, hogy az általa támogatott Európa-barátnak mondott kormányzat összekacsingat a szélsőjobbal és nem lép fel hatékonyan ellenük.

Petro Porosenko elnök hétfőn este az Ukrajnában működő összes törvénytelen fegyveres szervezet lefegyverzésére utasította az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) és a belügyminisztériumot és kijelentette, hogy „egyetlen politikai erőnek sincs joga fegyveres alakulatok felállítására”. Hangsúlyozta, hogy ez az igazi ukrán hazafiak lejáratása.

Kérdés, lesz-e aki végrehajtsa, akarja-e valaki egyáltalán végrehajtani, vagy a hatóságok megmaradnak a „csempészet elleni küzdelem” síkján? A kérdés nem költői, erre utalnak ugyanis nemcsak az előzmények, hanem a jelenleg zajló konfliktus eseményei is. Amikor a lövöldözés elkezdődött a munkácsi dandár a keleti fronton volt, így idegen katonákat vezényeltek a helyszínre. Hétfőre azonban visszatértek munkácsi állomáshelyükre a 128-asok a keleti harctérről. Ukrán sajtójelentések szerint a dandár teljes fegyverzetben és készenlétben áll, a katonák viszont közölték, nem hajlandóak tűzharcba szállni a Jobb Szektorral.