Felvette a mérföldjáró csizmáját és fejébe tette a mici sapkáját, sőt kacskaringós bajuszt is ragasztott magának, hogy fel ne ismerjék.
Ment, mendegélt, amerre járt az országában, mindenütt csak azt hallotta, a jó Isten áldja meg az ő királyukat. Mindenütt az ő szépen festett portréja volt kitéve az ablakokba, aranyra pingált keretben és kikiáltó táblákon is hírül adták, mennyivel jobb világ jött a nemzetre. Feszítette a mellét a büszkeség, főleg, amikor olvasta a helyi hírharsonákat az ő jótetteiről. Nagyon elégedett volt, mert úgy nézett ki, csak jó országot csinált ezeknek a szedett-vedett népeknek, akik ráadásul korábban egy GYUR és CSÁNY-féle iga alatt voltak kénytelenek nyögni. A GYUR-ok nem voltak született uralkodók, mint ő, a nép fiainak mondták magukat, de nemzedékük nagyon kegyetlen volt, minden szavuk hazugsággal volt teli. A CSÁNY-ik irányította szűk népcsoport meg csak szipolyozta a népet, mindenüket elvette. Ezek olyanok voltak, mint a rossz kincstárnokok, lopták a saját kamarájukból a jó hazai pengőket.
No de akkor jött ő, s megmentette őket. Az emberek pedig örültek, sok millióan önként adták oda megtakarításaikat a jó királynak, hogy tegyen vele amit akar, ők megbíznak benne. A Duna partján kiáltották a forradalmat és a folyó jegén koronázták örökös uralkodójukká. A nép azóta boldog és mindenki elégedett. Mondják is gyakran a királynak a barátok, s rokonok, hogy nagyon jó életük van. De arra is figyelmeztetik, azért legyen nagyon éber, mert a GYUR-ok és a CSÁNY-ik is ott lapulnak minden bokorban és valamiféle demokráciát, szólásszabadságot, meg szabad kereskedelmet, szabad utazást emlegetnek.
Még hogy szabad kereskedelem! Fölösleges, ebben az országban mindenki meg tudja termelni magának amire szüksége van. Aki meg nem, az annyit is ér. Utazni? Ugyan minek? Akinek nem tetszik itt, mehet világgá. Persze ma már csak képletesen. És mi az a demokrácia? Csupa olyan erkölcstelen szabadosság, amire jó keresztény embereknek semmi szükségük sincs. A demokráciákban élők csak vitatkozni tudnak, vagyis egymással veszekedni, de előre nem jutnak. Akkor meg miről beszélünk? Szólásszabadság? Ugyan már? Hát kit korlátoznak abban, hogy megszólaljon? Kétmillióan szokták kiabálni azt is, hogy éljen a király! Ki meri azt mondani, hogy nincs szólásszabadság?
Ez egy olyan sikeres és szerencsés ország lett, ahol az emberek meg tudnak élni 47 ezer jó magyar pengőből havonta. S ő, a király, most azon dolgozik, hogy ez az összeg akár egész évre is elegendő legyen. Na, a jó király addig ment, mendegélt nagy elégedetten, míg egyszer megpihent az üveghegy aljában, ahol apjának, az öreg királynak a bányái voltak. Itt bányászták azokat az üveggolyókat is, amelyeket a nagy nemzeti ünnepeken a nép közé szórtak.
Az öreg épített magának ide római mintára, egy kolosszeumot, ahol az oroszlánokat összeengedik a bűnözőkkel. Kell a népet szórakoztatni, hiszen az országban már régen nincs internet, nincs televízió. Ezektől a modern népbutító alkalmasságoktól már régen megszabadította a népét a jó király. Igaz ugyan, hogy az arénában csak elvétve lehet párbajt nézni a vadállatokkal, mert a szabály az, hogy ide csak a bűnözőket engedik be. S ebben az országban immár alig akad, aki bűnözni merne. Ha valaki egy csokoládét is elemel a szatócstól, azt első alkalommal tíz évi áristomra büntetik, aki másodszor is képes erre a szégyenteljes cselekedetre, az mehet az oroszlánok elé.
A bánya közelében egy főhercegi kastély is ékeskedett, no itt szállt meg a jó király. Itt tartotta nagyobbik leányának a menyegzőjét is, amit hetedhét országra szóló lakodalomként emlegettek a jó népek. Ez alkalomból fél vekni kenyeret és egy pint bort is osztottak a bámészkodóknak. A király soha nem fogja elfelejteni azt a sok hálás tekintetet.
Az ország első embere jól kipihente magát, s másnap útra kélt. Szárnyas madár, a magyarok ősi turulja, a kerecsensólyom vitte a szomszédos országba. Nem várták, nem hívták meg, ő már régen megszakított minden kapcsolatot az egymással üzletelő és összefogó mihaszna népekkel. Azért csak kíváncsi volt arra, milyen is a világ az Üveghegyen túl. Mert hallott egy s mást, de nem akarta elhinni. Azt mesélték, hogy ezeknél a népeknél időközönként újra választják a királyokat, csak ott azokat miniszterelnöknek, illetve köztársasági elnöknek hívják. De hát mi nem vagyunk köztársaság, minek nekünk a választás, nyugtázta magában elégedetten.
Ment, mendegélt, míg egy faluszélre nem ért. A falu szélén a férfiak és a nők is érdekes, fényes, kényes ruhákban sétáltak. Hinnye de rondák, gondolta a király, a lányok után azért megfordult. A bámészkodás végén csak rászánta magát és kacskaringós bajuszát pödörve bement egy útszéli kocsmába. A helybéliek mindjárt meghívták egy pofa sörre, amit nem utasított vissza. A kocsma egyik falán ki volt írva: szabad országban szabad a tánc...
Látta is, hogy az egyik sarokban legények és leányok ropják a csűrdöngölőt. S ezt nem állta meg szó nélkül.
- Nálunk is ápolják a hagyományokat, de a lányoknak megtiltjuk az ilyen erkölcstelen mozdulatokat, a csípőringást, a szoknya emelgetést. Nálunk ugyanis rend van.
- Akkor mi örömötök van az életben komám? - kérdezte az egyik kocsmatöltelék, s jó nagyot csapott királyunk széles vállára.
- Örülünk annak, hogy jó királyunk van, s minden nap imádkozunk érte még az iskolákban is, hogy a jó isten tartsa meg sokáig – mondta fel a leckét, amit az országban kicsinek nagynak betanítottak, ha véletlenül megkérdezné őket valami renitenskedő, kíváncsi idegen. Mert azok a messziről gyüttek aztán nagyon ki tudják forgatni a nemzet pógárait még a gatyájukból is. De egy kicsit zavarba is jött, mert arra gondolt, nem hagyott-e ki valamit, s ha igen, az visszajut, arra pedig az apostolai, és az evangelisták, János, Máté, Simon, vagyis a jó Péter, kényesek. De Lázár, akit ő támasztott fel, sem örülne, ha tévedésen érnék a jó királyt.
- Akkor nálatok igencsak jó világ lehet, irigyellek benneteket.
- Van bizony, nem panaszkodom, de nem panaszkodik a családom sem - mondta a jó király, s fejébe húzta a sapkáját, mert a falon egy mozgó képen, amit náluk már nem nézhetnek az emberek, megjelent az ő portréja és azt hangoskodták, a diktátort el akarják űzni, felkelés tört ki a király távollétében az országában. A TEKintetesek azonban hamar leverték a lázadók maroknyi csapatát, akik éppen a kolosszeum felé masíroztak szoros védelem alatt.
- No látjátok, nálunk semmi rossz nem történhet, vannak, akik vigyáznak a rendre, elegen. S ez így is van jól.
- Megnézhetnénk ezt saját szemünkkel is? – kérdezték a szomszéd ország ravasz tekintetű kocsmatöltelékei -, vinnénk híreteket szerte a világban. S hozzátették: jó lenne, ha mutatná az utat.
- No azt nem lehet, éppen tegnap zártuk le a határokat.
