szociális segély;

2015-07-17 07:02:00

Miből segélyezzenek a falvak?

Máris káosz alakult ki a szociális segélyezés márciusi átalakítása miatt. Rengeteg település pályázott központi támogatásra, hogy legalább részben visszakapja a költségvetéstől a legszegényebbek lakhatási és adósságrendezési segélyeire kifizetett pénzeit, de mindössze 166 városnak és községnek ítélt meg a Belügyminisztérium (BM) összesen valamivel több, mint félmilliárd forintos rendkívüli szociális támogatást.

Az egyik nyertes, Dombóvár polgármestere a HírTV-nek azt mondta, nem is tudják elkölteni az összeget, mások viszont elegendő központi segítség nélkül nagy bajban lesznek, ha fenn akarják tartani a segélyezést. A héten egy civil szervezet mutatott rá, hogy a központi normatív lakhatási és adósságrendezési támogatások megszűnése után a legszegényebb nagycsaládosoknak országszerte kisebb segítséget tudnak adni az önkormányzatok, mint eddig.

Márciustól minden település eldöntheti, hogy ad-e egyáltalán ilyen címen segélyeket, az pedig adóbevételeitől függ, hogy kérhet-e ehhez költségvetési kompenzációt. Az első ilyen pályázaton Szeged járt a legjobban, de így is csak 110 milliót kapott az igényelt 180 helyett – tájékoztatta a Népszavát Novkov Veszelinka, a csongrádi megyeszékhely Humán Közszolgáltatási Irodájának vezetője. A bonyolult kérelemben a szeptember 30-ig tervezett támogatásokról kellett nyilatkozni, az év hátralévő részére augusztus 15-én lehet majd pályázni.

Szeged minden korábbi támogatást megtartott, de Miskolcon például nem adnak segítséget adósságrendezésre. Összesen 14 milliót kértek a belügyi tárcától, de nem szerepelnek a húsz nyertes borsodi település között. Rengeteg község és város nem kapott egy fillért sem a helyi szociális segélyek fedezésére. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke a napokban úgy értékelte, az elhibázott szabályozás következtében Magyarország 3200 településéből 2800 bajban van. Tegnap pedig a szocialista Kórozs Lajos is azt kezdeményezte, hogy az állam ismét normatív alapon garantálja a lakhatást segítő és a rezsitartozások felhalmozódását megakadályozó segélyek kifizetését.