Ítélet után

A bíró, miután kimondta a verdiktet, még kommentárt is fűzött hozzá. Imígyen: "Hetven évvel az események után is lehet igazságot tenni, s meghozni a megfelelő ítéletet. Ez nem csak lehetőség, hanem kötelességünk is”.

Tulajdonképpen itt be is fejezhetnénk a történetet, hiszen a lényeg már elhangzott. A héten a lüneburgi tartományi bíróság négy évi szabadságvesztésre ítélte azt az embert, akit csak "Auschwitz könyvelőjének" neveztek. Oskar Gröning már aggastyán. 94 éves, járókerettel jelent meg a bíróságon, feltehetően nem sok van már hátra neki. Társai, az auschwitz-birkenaui náci haláltábor őreinek többsége rég nem él.

És mégis. Szükség volt erre a perre, az ítéletre szintén, még ha jelképes is. Hogy a világ soha ne felejthesse el a hitleri időket, a gyilkolás gépezetét, az embertelenség tobzódását. Gröninget 300 ezer rendbeli gyilkosságban találták bűnrészesnek. Egy is sok lenne, bár ő maga senkit sem ölt meg. Csak állt a rámpán, kezelte a gázkamrába küldött emberek csomagjait és előkészítette a terepet a deportáltak következő csoportjának. Szolgálatban volt, amikor a pusztulásra ítélt magyar zsidók szállítmányai megérkeztek. Ezért indították a pert olyan magyarországi zsidók, akik túlélték Auschwitzot, vagy közeli hozzátartozóik vesztették ott életüket.

Az egyik túlélő azt mondja, az a lényeg, hogy a szörnyű eseményekért még valakit felelősségre lehet vonni, még akkor is, ha az illető kis csavar volt a népirtás gépezetében.

Egy másik érintett - akinek családjából sokan haltak meg a haláltáborban - ott volt a peren és nagyon fontosnak tartotta, hogy a tárgyalásra elvittek egy egész középiskolai osztályt. Ez jellemzi a mai Németországot, amely valóban szembe akar nézni az elődök bűneivel. Nem hagyják, hogy a múlt feledésbe merülhessen.

Két éve készült el egy döbbenetes német film, amely öt fiatal sorsán keresztül mutatja be a II. világháború emberi drámáit. A Generációk háborújának öt fiatal főszereplője utolsó közösen eltöltött estéjükön fogadalmat tesznek, hogy karácsonyra újra együtt lesznek. Ketten közülük ugyanis - két testvér - a Wehrmacht soraiban elindul a háborúba. S bár sorsuk közben is keresztezi egymást, a háború végére csak hárman maradnak, ők élik túl az eseményeket. A két fivér közül az hal meg, aki meggyőződés nélkül, csak kényszerből harcolt, s életét veszti az egyik lány is, aki pedig - énekesi karrierjéért - bármire képes volt. A három túlélő - köztük az a zsidó fiú, aki merész szökéssel menekül meg a deportálás elől - a film végén megtörten, üres tekintettel találkozik újra. Fiatalok még mindig, de Hitler háborúja tönkretette az életüket: a múltjukat és a jövőjüket is.

Igaz, ez csupán film. Kitalált történet. De nagyon sok hasonló esett meg a valóságban egykor. S nem csak a halottakért, az elpusztított milliókért, hanem ezért is felelniük kell a náci gépezet részeseinek. Gröningnek például, aki nem gyilkolt közvetlenül, csak közreműködött abban, hogy a gépezet gond nélkül működhessen. Ezért mondta a lüneburgi per bírája, hogy kötelességük meghozni a megfelelő ítéletet. Még akkor is, ha a halott milliók életét ez már nem adja vissza. Akkor is, ha már nem változtat a túlélők szenvedésein sem. Akkor is, ha hetven éve vége a háborúnak.

A világban és Magyarországon is vannak, akik napjainkban is megkérdőjelezik, volt-e egyáltalán holokauszt. Nekik érdemes felidézni Gröning vallomását, amelyben beszámolt arról, mi történt Auschwitzban. Ő ott volt és látta. Részese volt. Nem a filmekből ismeri.

Jól mondta nemrég lapunknak az egyik túlélő: a történteket nem lehet egyszerűen ad acta tenni és rábízni az időre, hogy majd megoldja.