Tudomány;robot;androidok;öntudat;

2015-07-18 14:07:00

Öntudatra ébredt egy android

Egy amerikai laboratóriumi kísérlet folyamán az egyik robot olyan reakciót mutatott, amelyet a kutatók az öntudat megcsillanásaként értékeltek. Egy kísérletben a kis android olyan filozófiai problémát oldott meg, amivel demonstrálta, hogy érti a kérdést és felismeri a saját hangját - írja az Origo.

A kutatók úgy programoztak egy robotcsoportot, hogy robotok azt higgyék, közülük ketten „némító pirulát” kaptak, ami megakadályozza, hogy megszólaljanak, a harmadik viszont csupán placebót. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy megnyomták két robot némító gombját, a harmadikét viszont nem, így beszélhetett, ha akart. A robotok természetesen nem tudták, melyiküknek hagyták meg a beszédképességét.

A kutatók ezután arra utasították az androidokat, mondják meg, melyik két robot kapta a „némító pirulát”. Mindhárom robot megpróbált válaszolni, de csak az egyik tudta hangosan kimondani: „nem tudom”. A robot kis ideig töprengett ezen, majd jelentkezett és a következőket mondta: Bocsánat, most már tudom. Képes voltam bizonyítani, hogy nem én kaptam a némító tablettát.

A teljes cikket itt olvashatja!