NAV;szakemberhiány;NAV-dolgozó;

2015-07-23 10:21:00

Bajban a NAV? Rengeteg dolgozó mondott fel

Egy teljes régiónyi ember hagyta ott tavaly az adóhatóságot az alacsony fizetések miatt. A NAV-dolgozók bérei 70-160 ezer forinttal maradnak el a más hivatalokban dolgozók illetményétől, ezzel nagyon súlyossá vált a szakemberhiány - írja a Figyelő.

A lap birtokába kerültek a NAV által a Nemzetgazdasági Minisztériumnak készített dokumentumok, amikből az derül ki, hogy nagyon súlyossá vált a szakemberhiány a NAV-nál, egy teljes régiónyi ember elment tavaly.

A feljegyzésben az elvándorlás okaként az alacsony fizetéseket említik meg és úgy számolnak, hogy sok-sok pénzt buknak a NAV-nál, mert nem sikerült rendezni az illetmények megállapításáról szóló jogszabályi hátteret.

Vida Ildikó elnök egyébként egyebek mellett a NAV-os életpályamodell késlekedésével indokolta a munkatársainak írt levelében hétfőn, hogy lemondott a hivatalról két hónappal ezelőtt. Az adóhatóság emberei ugyanis kimaradtak az új illetményrendszerből, a Figyelő szerint havi szinten 70-160 ezer forinttól eshetnek így el a fizetési fokozattól függően.

Zavaros a Vida-gate kronológiája

Horváth András volt adóellenőr korábban úgy nyilatkozott: nem a Simicska-Orbán háború része Vida Ildikó elengedése. Szerinte ugyanis a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) lemondott elnöke éppen annyira Orbán Viktor bizalmasa, mint a fideszes gazdasági holdudvarból egyre inkább kiszoruló Simicska Lajosé. Ezt erősítheti meg az is, hogy a kormányfő nehezen engedte el Vidát, sőt tavaly ősz óta sorozatosan mosdatta a kabinet a súlyos korrupciógyanúban érintett adóhatósági vezetést.

Korábban írtuk: Hétfőtől nem Vida Ildikó a NAV elnöke.  Az adóhatóság vezetője már két hónapja benyújtotta lemondását, de egészen idáig a hírt nem hozták nyilvánosságra. Vida két hónapja mondott le Orbán Viktornál, aki állítólag marasztalta, utódlásáról pedig majd csak később gondoskodik.

Vida lemondólevelében bírálta az adóhatóság átalakítására vonatkozó kormányzati terveket, és az őt ért támadások kapcsán tanúsított kormányzati hozzáállást. A volt elnökről tavaly ősszel derült ki, hogy korrupció gyanúja miatt kitiltották az Egyesült Államokból. Az ellenzék szerint Orbán Viktornak már akkor menesztenie kellett volna. A helyét egyelőre a NAV egyik alelnöke, Varga Árpád veszi át.