Tiborcz István;Elios Zrt.;

2015-07-23 12:04:00

Bűncselekménnyel vádolják Tiborcz volt cégét

Bűncselekmény miatt indult nyomozás a nemrég még Orbán Viktor vejének érdekeltségében álló cég ügyében – tudatta a Párbeszéd Magyarországért.

Korábban írtuk: a Direkt36 utánajárt, mennyi pénzért dolgozott Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak volt cége, az Elios. Kiderült, hogy a lámpák kirívóan sokba kerültek, van olyan város, ahol ez százmilliókkal dobhatta meg a költségvetést, sőt az árakat látták az állami szervek is, de nem tett senki semmit. A Párbeszéd Magyarországért (PM) különösen nagy kárt okozó csalás miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.

Az ellenzéki párt közlése szerint az önkormányzatok "döbbenetesen drága" közvilágítási rendszereket vásároltak Tiborcz Istvánnak volt cégétől úgy, hogy a drága technológiát semmi sem indokolja, a PM ezért azonnali KEHI-vizsgálatot követelt.

A párt most azt tudatta, hogy bűncselekmény miatt indult nyomozás az Elios ellen. A párt arra emlékeztetett, hogy a cég  jókora ártöbblettel dolgozott: volt, ahol 217 ezer forintot számláztak ki ugyanazért a lámpatestért, ami máshol csak 139 ezerbe került. 

MegírtukBár apósa, a miniszterelnök többször is megvédte a parlamentben, végül az "őt és családját érő támadások miatt" mégis kihátrált a közbeszerzéseken felhizlalt vállalatából Tiborcz István. Április 28-ai hatállyal eladta a Green Investments & Solutions Kft.-t (GI), melyen keresztül a számtalan közbeszerzési pályázatot megnyerő Elios Innovatív Energetikai Zrt.-ben is érdekelt volt. 

Az Elios idén "szokás szerint" még az előző évi eredményeinél is jobban teljesített, 2015-ben 16 közbeszerzési pályázatot nyertek, melyek több mint ötmilliárd forintot hoztak a konyhára - ebből csak májusban mintegy egymilliárdot szedtek össze, de Orbán veje ebben a hónapban papíron már nem volt érdekelt a vállalatban. Érdemes megjegyezni, hogy az Elios már áprilisban (!) túlteljesítette a tavalyi eredményeit: ugyanis 2014-ben 18 tenderen nagyjából 3,7 milliárdot zsebeltek be.