Csorna;vonatbaleset;

2015-07-23 14:33:00

Gyerek is meghalt a csornai vonatbalesetben (fotók!)

Személyvonattal ütközött össze egy autó csütörtökön Csornán, a balesetben négy ember meghalt - közölte a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. szóvivője.

Rázó László elmondta, hogy a baleset a 86-os úttal párhuzamos mellékút vasúti átjárójában történt. A személyautó a tilos jelzés ellenére hajtott be a kereszteződésbe, ahol összeütközött egy személyvonattal. Az autóban utazó négy ember vesztette életét. Az első információk szerint a Győrből Sopron felé tartó vonaton utazók közül senki sem sérült meg - tette hozzá.

A vasúti közlekedés a helyszínelés és a műszaki mentés idejére szünetel a szakaszon, az utasokat vonatpótló buszokkal szállítják. Ruskáné Takács Anita, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a vonat az ütközés után mintegy kétszáz méteren keresztül tolta maga előtt az autót. Polgárfi Tímea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense azt közölte, hogy az érintett útszakaszt lezárták. Az MTI úgy tudja, hogy a balesetben három felnőtt és egy gyermek halt meg.

 Személyautó roncsa egy vonat mellett, amellyel összeütközött Csornán 2015. július 23-án. Az autóban utazó négy ember, köztük egy gyermek életét vesztette. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Személyautó roncsa egy vonat mellett, amellyel összeütközött Csornán 2015. július 23-án. Az autóban utazó négy ember, köztük egy gyermek életét vesztette. MTI Fotó: Krizsán Csaba