Eddig sem volt könnyű dolga a sajtónak, ha információkat akart szerezni a hivatalos szervektől. A parlament „áldásos” közreműködésével és Áder János államfői szignójával ellátott jogszabálymódosítás a médiát is a bóvli kategóriába sorolta, mint ahogy abban – különösen az ellenzéki oldalon - mindig is ellenséget látott a kormányzat. A sajtószabadság korlátozásának ugyanis újabb megnyilvánulási formája az információszabadságról szóló törvény módosítása. A közfeladatot ellátó szervezetek csak előzetesen kalkulált költségtérítés fejében juthatnak adatokhoz. Már amennyiben persze az adatgazdák anyagi ráfordításait elismerik. A közéleten súlyos sebet ütő deklaráció ráadásul az időhúzásra is „játszik”: valóságos procedúrán kell átesnie a szolgáltatást igénylőnek. Aki ezt nem vállalja, annak coki.
A sajtó, mint az új verdikt egyik legnagyobb vesztese, egyelőre mintha nem igazán érzékelné a rá leselkedő veszélyt. Netán immunissá vált a beszűkült mozgástérben? Csak remélni lehet: még nem! Egy közepesen fejlett demokráciájú országban a sajtó is csak részben lehet szabad - állapítja meg a Freedom House legutóbbi jelentése, ami ellen országunk vezetői természetesen hevesen tiltakoztak. Pedig a köztelevízió is kezd „bizonyítani”, nagyon leegyszerűsítve: feltűnően egy irányba megy a népnevelés! Félő: az ideológiai agymosás az erre hajlamosaknál termékeny talajra hull. Már akiknél még a politika végleg nem verte ki a biztosítékot. Fizetni az amúgy is „naprakész” adatokért? Ugyan, nem gondolják komolyan?! A média nem állam- és nemzetbiztonsági információkra kíváncsi.
A civil szervezetek, a Transparency International (TI), a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) mellett szívesen venném, ha a sajtószakmai, érdekvédelmi szervezetek is hallatnák hangjukat a társadalmi nyilvánosság elleni újabb merényletről. Bizonyos vagyok benne: az információhoz jutás megnehezítéséhez – ami itthon sem állná ki az alkotmányosság próbáját - az Európai Uniónak is lesz szava. Az évtizedes titkosításokat lassan már megszokjuk, de hogy még a sajtó elől is elzárják az egyébként az adófizetők pénzén működő hivatalok az adatszolgáltatást, hangos szóért kiált! A politikusi mellébeszélést immár sajnos evidenciának tekintjük…
A gondolatszabadság fojtogatásának újabb jele az „adózott adatok adóztatása”. Az átláthatóság pedig elemi érdeke a mindenkori kormányzatnak! Mint kutató, tudom persze, a mások által összesített információk (secunder adatok) hitelességéhez gyakran kétség férhet, ám pontos hivatkozással az ilyenek is „sokatmondóak” lehetnek. Hiszem, ha az információ pénzbe kerül, többen lemondanak róla, inkább választják a saját, reprezentatív felméréseket (primer adatok), azok ingyen vannak.
Mi lehet az adatsarc filozófiája? A korrupció "elegáns" eltakarása, az intellektuális rablógazdálkodás. Az oknyomozó, tényfeltáró újságírás akadályozása. Következésképpen a társadalom, a médiafogyasztó manipulációja, a trükközések leplezése. A hétköznapi emberek leszoktatása a gondolkodásról. Nehogy már az igazságról valami összeálljon a választópolgárok fejében!
Eddig is lehetett hallani: bizonyos hivatalok csak jogerős bírósági utasításra szolgáltattak ki közérdekű adatokat, információkat. Gyanítható: ezt a gyakorlatot unta meg most a kormány, és tette fizetőssé - mint az autópályákat - az információs szabadságot, a kommunikációs szupersztrádát. Csak a végén nehogy Lázár János szárnysegédjének, a mindenhez értő, ifjú Csepreghynek legyen igaza: képregények helyett olvassunk több Magyar Közlönyt!…
