A mértékvesztett politikus kockázata

Mind többször és többet beszél a legkülönfélébb fórumokon Lázár János – ami nyilván nem független vég nélkül szaporodó feladataitól. Lehet hát akár túlterheltségével is magyarázni, miért beszél mind gyakrabban meggondolatlanul, ám az ő pozíciójában ez egyrészt nem mentség, másrészt alighanem máshol keresendő a helyes megfejtés. Hiszen a miniszter seregnyi munkatárssal dolgozik, akik felkészítik mondandójára, megkapja a szükséges anyagokat, s talán valaki még azt is átveszi vele fellépés előtt, milyen stiláris határok között taglalja az egyes témákat. Elképzelhető persze, hogy ennek ellenére olykor rögtönöz; a hozzá hasonló exhibicionisták hiúsága, eredetiségre való elszánt törekvése gyakran felülírja a köteles fegyelmezettség parancsát. Ez a magamutogatási ingerencia azonban többnyire annál kínosabb következményekkel jár, minél magasabban helyezkedik el valaki a ranglétrán; a mértékvesztett politikus nagyobb kockázatot jelent annál, hogysem vállalható volna.

A kancellária vezetője csak az utóbbi napokban egymás után két, enyhén szólva is képtelen kijelentéssel gazdagította kivételes retorikai gyöngyszemeinek gyűjteményét. Először a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt ecsetelte lelkesülten úgy a polgári, mint a katonai titkosszolgálatok ukrajnai tevékenységét, elismerően fejtegetve, hogy megnövekedett aktivitásuk mennyire sikeres. Már így is egyértelműen túllépte a józan határait annak a tájékoztatási kötelezettségnek, amivel a bizottság tagjainak tartozik - de ráadásul azzal sem törődött, hogy az ülés jegyzőkönyvében ez a kényes passzus publikussá vált az országgyűlés honlapján. Minek következtében az ukrán külügyminisztérium legott bekérette a magyar nagykövetet, és magyarázatot követelt. Nem kétséges, hogy a szomszédos ország elhárítása pedig hathatós válaszlépéseket tesz, alighanem jó időre lebénítva a magyar hírszerzés ottani működését – noha az adott háborús viszonyok között csakugyan nélkülözhetetlenek a térségből származó, úgynevezett érzékeny információk. Nem is szólva arról, hogy az olyannyira féltett kárpátaljai magyarság helyzetét mennyire megnehezíti az állítólag épp az ő biztonságuk érdekében végzett hírszerzői munka merőben szokatlan propagálása.

Nemkülönben elképesztő, hatását tekintve azonban még az ukrajnai ügynél is károsabb Lázár üzenete a magyar kormány soron kívüli különadói ellen Brüsszelben tiltakozó külföldi cégeknek. Tudnivaló, hogy miután a Philip Morris és a Spar felhívta az uniós intézmények figyelmét az újabb diszkriminatív sarcolásra, a beindult európai mechanizmus első lépésben mindaddig megtiltotta a két rendkívüli adó behajtását Magyarországon, amíg a megfelelő vizsgálat le nem zárul. Ez a lépés mintegy negyven milliárdos kiesést jelent a hazai költségvetésnek. De korántsem váratlanul, hiszen nyilvánvaló volt, hogy a multicégek előbb-utóbb megelégelik a vég nélküli kormányzati fosztogatást. És azt is tudni lehetett, hogy a versenyjog ismételt durva megsértését az unió most már szankcionálni fogja.

Ám a felindult Lázár sajtótájékoztatón jelentette be: a kormány ellen panaszt tevő vállalatok mindenképp fizetni fognak, ha nem így, akkor amúgy, mégpedig „legalább annyit, hogy elmenjen a kedvük attól, hogy feljelentsenek minket”. Erre a pökhendi fenyegetésre nem az érintett cégektől érkezett a méltó válasz - azok már sztoikus nyugalommal kivárják Brüsszel verdiktjét -, hanem a Financial Times hasábjain. A rangos orgánum kötelességszerűen tájékoztatta olvasóit, köztük a mérvadó gazdasági szereplők táborát, hogyan revolverezi a magyar kormány a jogorvoslatot kérő külföldi befektetőket. Nehéz volna forintosítani, mennyi működő tőkétől esik el a közeljövőben Magyarország ennek az egyetlen cikknek a hatására, amely rávilágít, hogy Orbánék nemhogy minden fogadkozásuk ellenére sem hagytak fel a különadók halmozásával, de még meg is zsarolják a védekezni merő nagyvállalatokat.

A Financial Times lényegében a kormányzati szabad rablás lázári deklarációját hozta nyilvánosságra. Tudósított egy olyan politikai mentalitás mindennél érzékletesebb megnyilvánulásáról, amit a fejlett európai demokráciák – egyebek között a versenyegyenlőség védelmében - nem tűrhetnek el. És Brüsszelnek a közeljövőben bőven lesz is lehetősége arra, hogy fájdalmas retorziókkal feleljen a Lázár által beígért bosszúhadjáratra. De ami még ennél is többe kerülhet, az a piac veszedelmes reagálása. A már eddig is csökkenő beruházási ráta még inkább visszaesik, az ország bizalmi indexe tovább romlik. Ha eközben a gazdasági tárca mégis szüntelenül azt várja, hogy a nagy hitelminősítők végre a befektetésre ajánlott kategóriába sorolják az országot, akkor mindenekelőtt talán Varga Mihály szólhatna Lázár Jánosnak, hogy fogja vissza magát.

Bár itt valójában nem a kancelláriaminiszter személye az igazi probléma. Hanem az a rezsim, amelyben ezzel a politikai mentalitással karriert lehet csinálni. Amelyben a mamelukok azt tanulják, hogy az erő egyenlő a gáttalan erőszakossággal, a hatalom a fitogtatott hatalmaskodással. Amelyben ez a pöffeszkedő útonállás mindennél előbbre való – az ország java pedig mit se számít.