Előfizetés

Orbán: a Vidi továbbjutása a Puskás Akadémia legnagyobb sikere

Publikálás dátuma
2015.07.24. 16:42
A walesi Sam Finley, valamint Dinko Trebotic (k) és Filipe Oliveira (j), a Videoton játékosai a visszavágón. MTI FOTÓ: Illyés Ti
 A Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben Orbán Viktor miniszterelnök, az utánpótlás-nevelő intézet alapítója szerint.

Orbán Viktor a PFLA honlapján pénteken megjelent interjúban ezt a véleményét azzal támasztotta alá, hogy a walesi The New Saints elleni párharc mindkét fehérvári gólját az a Gyurcsó Ádám szerezte, aki az akadémiáról indulva jutott el a Videoton felnőttcsapatába, valamint a válogatottba is.

"Aztán van egy Szolnokink, Nagy Zsoltunk, Kleinheislerünk, Sallaink, Zsótérunk, és hamarosan kiemelkedően tehetséges évfolyamok lépnek felnőttkorba. Futószalagon jönnek ki az ígéretes fiatalok" - jelentette ki a miniszterelnök, aki arra a felvetésre, hogy a fehérváriak mutatott játéka alapján sokakban felmerültek kételyek, azt mondta: egy kupában egyetlen cél létezik, a továbbjutás.

"A kupameccsek mutatnak rá leginkább, mennyire mellékesek a magyar focinyelvezet visszatérő kliséi: "igazságos", "megérdemelt". Ez a meccs másnapján mind mellékes. A történelemben az áll, NSZK-Magyarország: 3-2, a világbajnok Németország. A meccs egy csata, amit csak akkor és csak ott lehet megnyerni. És abban a pillanatban, amikor lefújják a meccset, neked kell felül lenned. Azok a nemzetek sikeresek, amelyek ezt megértik" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy máris itt van az újabb feladat: túl kell jutni a fehérorosz bajnokon, a BATE Boriszovon.

"Komoly meló. Egy éve a Debrecennek nem sikerült. Nekünk most meg kell oldani a feladatot" - szögezte le.
A Puskás Akadémiával kapcsolatban elmondta, hatalmas kihívást jelent az NB I-es együttes számára, hogy 12 csapatosra szűkült az első osztály.

"Ez számunkra jelenti a legnagyobb kihívást. Az eddigi kedves, kisfiús mosolygással már nem lehet boldogulni. Vagy átalakulunk, teljes értékű felnőtt csapattá válunk, ahol nem mentség, hogy mi csak egy akadémia vagyunk, ahol felvesszük a harcot a férfiak könyörtelen világával, vagy kipottyanunk, s akkor jobb kiesés helyett inkább visszalépnünk" - vélekedett Orbán Viktor.

A miniszterelnök a pozitívumokat sorolva leszögezte, örül annak, hogy Robert Jarni személyében egy korábbi Real Madrid-játékos ül a felcsúti kispadon - mint mondta, ez egy Puskás Akadémia esetében érthető -, és örül annak, hogy a PFLA profi csapatának edzői stábjában kiváló utánpótlás-szakemberek is dolgoznak.

"Örülök az elszántságnak, amit az edzéseken látok. Örülök annak a könyörtelen fizikai terhelésnek, amely emlékeztet a 80-as évek Mezey-féle szakmai munkára. Örülök az MLSZ magyar és fiatal játékosokat támogató döntésének. Örülök annak, amit az U20-as csapatnál láttam a világbajnokságon. És persze örülök, hogy a válogatott ismét férficsapat benyomását kelti" - fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, hogy akkor elégedett-e, így reagált: "Viccel? Európa legjobb futballakadémiája szeretnénk lenni..."

Pénzéhes a jobboldal - állítja az MSZP

Az MSZP szerint az embercsempészettel vádolt Kiss Róbert ügye ismét rávilágít, hogy az idegenellenességben és gyűlöletkeltésben "egymásra licitáló" jobboldali pártoknak elveik nincsenek, csak súlyos pénzéhségük van.

Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese, országgyűlési képviselő ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy a Napi Gazdaság pénteki számában azt írta: illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség a Jobbikhoz közel álló egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát, akiket a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége kedden hajnalban Röszke térségében fogott el.

Az ellenzéki politikus közleménye szerint Rogán Antal a letelepedési államkötvényekkel "nagyban bizniszel", Kiss Róbertnek viszont "a kis pénz is pénz". Hozzátette: a lényeg ugyanaz: a halál elől menekülő embereket a fideszes és jobbikos egyformán gyűlölik, de a pénzt egyformán és mindennél jobban szeretik.

Az MSZP felszólította a Fideszt és a Jobbikot, hogy álljanak le az álszent menekültellenes hangulatkeltéssel, és a nyerészkedés helyett a probléma megoldására koncentráljanak.