Balatoni halak napja, halak nélkül

Publikálás dátuma
2015.07.27. 07:20
FOTÓ: NÉPSZAVA
A balatoni halgazdálkodás összeomlásának veszélyére figyelmeztet az LMP a balatoni halak napján. Mióta a kormány betiltotta a halászatot, a tó körül nem lehet balatoni halat kapni, viszont semmi akadálya a betelepített busák túlszaporodásának – az ökopárt szerint sürgősen vissza kellene térni a fenntartható halgazdálkodási gyakorlathoz.

Az idei ünnepre komor árnyékot vet, hogy a balatoni hal mára ismeretlen fogalommá vált a tóparti vendéglátásban: mióta Fazekas Sándor agrárminiszter homályos lobbiérdekek miatt betiltotta a halászatot, a vendéglők nem juthatnak legálisan a tóból származó halakhoz, így kénytelenek hekkel, különféle fantázianeveken szereplő iszaplakó ázsiai pangasiussal és tápon nevelt tógazdasági pontyokkal kínálni a vendégeiket, ami a rendszerváltás utáni legsúlyosabb csapás a balatoni gasztroturizmusra.

A halászat felszámolása ugyanakkor azzal a káros környezeti következménnyel is járt, hogy megszűnt a betelepített, idegenhonos fajok, elsősorban az amur és busa fajok állományszabályozása is, aminek a gyászos konzekvenciáival – bűzlő haltetemek formájában – már a nyaralók is szembesülhettek.

Szerző

Újabb nemzeti parkot fenyeget tűz

Negyven hektárnál nagyobb terület ég Túrkevén, hat tűzoltóság szakemberei dolgoznak a lángok oltásán - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat este.

S. Tóth Anikó elmondta: Mezőtúrról, Karcagról, Kisújszállásról, Püspökladányból és Szolnokról érkeztek önkormányzati és hivatásos tűzoltóegységek, hogy megfékezzék a lángokat. A munkájukat a szolnoki katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakemberei és önkéntesek segítik. Dolgukat nehezítik a rossz út- és domborzati viszonyok. 

Száraz fű és a Berettyó melletti terület egy része ég, de a lángok átterjedtek a Körös-Maros Nemzeti Park területére is. Hozzátette: a helyszín közelében levő tanyák jelenleg nincsenek veszélyben.

lásd még: Tűz pusztított a Kiskunsági Nemzeti Parkban 

Szerző
Témák
tűz Túrkeve