Frölich Róbertet választották meg országos főrabbinak

Frölich Róbertet, a budapesti Dohány utcai zsinagóga főrabbiját választotta meg országos főrabbinak a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) Rabbitestülete hétfőn.

A februárban elhunyt Schweitzer József korábbi országos főrabbi 2002-ben vonult nyugdíjba.

A Mazsihisz az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Frölich Róbert 1965-ben született Budapesten, a középiskola elvégzése után, 1986 és 1988 között a Bethlen téri zsinagóga vallásoktatója, majd 1989-től a Dózsa György úti zsinagóga rabbihelyettese volt. 1990-ben avatták rabbivá, előbb az újpesti zsinagóga, egy évvel később pedig a Páva utcai zsinagóga rabbija lett. A Dohány utcai zsinagóga főrabbijává 1993-ban nevezték ki.

Kitértek arra is, hogy idén januárban a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) akkori vezetője, Schwezoff Dávid a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos pályáztatás miatt felmondott Frölich Róbertnek, ezt azonban mind a zsinagóga közössége, mind pedig a rabbitestület elutasította, és megerősítette a főrabbit pozíciójában.

A közlés szerint Frölich Róbert vallási pályája mellett oktatói, illetve katonai karriert is befutott. Tanított a Lauder Javne Világi Zsidó Iskolában és az Anna Frank Gimnáziumban is, majd 1996-tól az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem tanára, 1998-tól 2006-ig pedig adjunktusa volt. 1991-ben került a Honvédelmi Minisztériumhoz, ahol először az egyházi szakértői irodában volt vallási szakértő, majd 1993-ban a Katonai Lelkészi Hivatal lelkésze lett. 1994-ben kinevezték a Tábori Rabbinátus vezető tábori rabbijává ezredesi rangban, majd 1995-ben dandártábornokká. Az aktív katonai szolgálatból 2010-ben nyugállományba vonult. Nős, két gyermek apja.

A Mazsihisz hozzátette, hogy a neológ rabbik több más tisztségről is döntöttek: a rabbiság vezetőjének Deutsch Róbertet nevezték ki közfelkiáltással, helyettesének Schönberger András pécsi főrabbit, valamint Radnóti Zoltánt, a budapesti lágymányosi zsinagóga rabbiját választották meg titkosan.

Heisler András a Mazsihisz elnökeként, a szervezet világi vezetőjeként gratulált Frölich Róbertnek és az új tisztségviselőknek - írták.

Szerző

Már csaknem 10 ezren látták a Csontváry-kiállítást

Publikálás dátuma
2015.07.27. 17:14
Fotó: Népszava
Már csaknem 10 ezren látták a Honvéd Főparancsnokság épületében július 5-én nyílt A magányos cédrus - Csontváry géniusza című kiállítást. Ezt  L. Simon László, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára mondta el a helyszínen, a tárlat első 20 napját értékelve. 

Szerinte, ha az eddigi látogatottság tartható lesz, akkor a tárlat az elkövetkezendő fél évben elérheti a 150 ezres látogatószámot is.

Gyutai Csaba, a Várgondnokság Nonprofit Zrt. ügyvezető igazgatója arról beszélt: itt az ideje újra felfedezni Csontváryt,   hiszen ő is olyan művész, akit mindenki ismer, de mégis szükség van arra, hogy újra a művészettörténeti érdeklődés homlokterébe kerüljön.

Szerző

Augusztus végén kezdődik a Zsidó Kulturális Fesztivál

Publikálás dátuma
2015.07.27. 15:58
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Változatos zenei és színházi programokkal várja a közönséget augusztus 30. és szeptember 6. között a Zsidó Kulturális Fesztivál Budapesten.

A Dohány utcai és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, valamint a Goldmark teremben klezmer, klasszikus zenei, folk, dzsessz, rock, blues koncerteket és független színházi előadásokat rendeznek.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Heisler András, a Mazsihisz elnöke kiemelte: a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség 17 éve rendezi meg a kulturális eseménysorozatot, amelyet idén Zsidó Kulturális Fesztivál néven hirdettek meg.

Szerző