Szíria;Törökország;Iszlám Állam;Kurd Munkáspárt;

2015-07-28 07:32:00

Ankara különös taktikája

Tovább folytatódtak a török hadsereg légitámadásai Szíriában az Iszlám Állam (IS), Irakban pedig a Kurd Munkáspárt (PKK) állásai ellen. A hétfő reggeli órákban a török légierő egy kurd települést lőtt Szíriában. Ma a NATO tárgyal a kialakult helyzetről.

Törökország stratégiaváltást jelentett be az IS-szel szemben azután, hogy hétfőn az IS egyik öngyilkos merénylője 32 embert ölt meg Surucben, majd csütörtökön a dzsihadisták átlőve a határon megöltek egy török tisztet. Bár valóban támadták a szélsőséges iszlamisták szíriai állásait, amely az IS közlése szerint alig okozott járt számukra, egyre több a hír arról, hogy a dzsihadistákkal szemben harcoló kurdokra mérnek légicsapásokat.

Miközben Szíriával kapcsolatban Törökország kínosan ügyel arra, hogy harci gépei ne kerüljenek az ország légterébe, Irakkal kapcsolatban, ahol a Kurd Munkáspárt (PKK) állásait támadják, már nem ennyire óvatosak. Sőt, hétvégi hírek szerint a törökök célkeresztjébe került a PKK szíriai testvérpártja, az YPG is, amely épp az IS ellen harcol. Egységei állították meg Kobaninál az iszlamisták előrenyomulását. Ankara tehát azokat az erőket támadja mind hevesebben, amelyek épp az IS ellen folytatnak szárazföldi hadműveletet. Ankara cáfolta az YPG állítását.

Ankara korábban kiterjedt támogatást nyújtott az Iszlám Állam fegyvereseinek, mivel számára Bassár el-Aszad rezsimje volt a legfőbb ellenfél. Törökország nemcsak behunyta a szemét az IS rémtettei láttán, hanem közvetlenül is segítette a terrorszervezetet. Dzsihadista harcosok gyógykezelését tették lehetővé török kórházakban, hogy aztán visszautazhassanak a harcmezőre. A kezelés költségeit a török állam vállalta.

James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója még májusban arról számolt be, hogy igen „toleráns” a légkör Törökországban, az IS-szel kapcsolatban, hiszen az ország átengedte a Szíriában a terrorszervezet mellett harcolni kívánó külföldiek hatvan százalékát. Számos felvétel mutatja, hogy a meggyilkolt dzsihadisták útlevelében ott szerepelt Törökország pecsétje – emlékeztetett a Die Welt. A radikális iszlamistáknak nem is kellett fegyvereket átcsempészniük a két ország 900 kilométer hosszúságú határán, hiszen gyakran a hivatalos utat is használhatták.

A szíriai határhoz közel eső törökországi városok, Sanliurfa, Gazientep, Hatay, vagy Reyhanli eddig eldorádónak számítottak az IS harcosai számára. Biztonságos lakásokat is a rendelkezésükre bocsátottak, ahol néhány napig békében kipihenhették a dzsihád fáradalmait, találkozhattak egymással, megbeszélhették a stratégiát. A török hatóságok nem ellenőrizték őket, razziákat sem tartottak.

Hayat Boumeddine, annak a merénylőnek az özvegye, aki az év elején, Párizsban lelőtt egy rendőrnőt, majd egy zsidó szupermarketet rohant le, néhány napot Sanliurfában töltött el, s csak ezután csatlakozott az IS-hez. Három kiskorú brit lány is mindenfajta gond nélkül utazhatott Isztambulon keresztül Szíriába. A török határőrök az engedékenységért kapnak némi apanázst. Kapnak a csempészektől, és a menekültektől is.

Mindemellett a török titkosszolgálat, a MIT is rendszeresen ellátta fegyverekkel az iszlamistákat – közölte májusban a Reuters bírósági iratokra hivatkozva. Rendőri szemtanúk beszámolója szerint 2013 novembere és 2014 januárja között legalább négy rakétaalkatrészeket is szállító teherautó ment Törökországból Szíriába. 2014-ben az IS több parancsnoka is elismerte, hogy Ankarától fegyvert kaptak a dzsihádhoz. „Törökország a mi oldalunkon áll” – jelentette ki akkor egy fegyveres a Die Weltnek. Az IS ráadásul olajat adott el Törökországban, méghozzá olcsón. Ankara természetesen minden vádat tagad.