Németország;tüntetések;menkülttáborok;

2015-07-28 09:13:00

Tiltanák a menekülttáborok közelébe szervezett demonstrációkat

A német rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke szerint tüntetési tilalmat kellene elrendelni a menedékkérőket befogadó állomások körüli egy kilométeres övezetben. Rainer Wendt szerint a szövetségi törvényhozás és a tartományok törvényhozásának székhelyéhez hasonlóan a menedékkérőket befogadó, ellátó intézmények körül is védett zónát kell kialakítani, hogy az időnként erőszakossá váló tüntetők ne ronthassanak rá az intézményekre.

"Az üldöztetés elől menekülő embereknek joguk van ahhoz, hogy ne kelljen szembenézniük még azokkal is, akik kövekkel akarják megdobálni őket" - jelentette ki a szakszervezeti vezető, aki szerint a tüntetési tilalom elrendelésével az állam jelképesen is kifejezné, hogy igyekszik mindent megtenni a menedékkérők ellen irányuló támadások elhárításáért.

A DPolG vezetőjének felvetésére a parlamenti pártok közül egyelőre csak a CDU reagált. A konzervatív kormánypárt szerint azonban nem engedhető meg, hogy a félelmet gerjesztő szélsőjobboldali kampányok miatt sérüljön a demokrácia, a felvetés a gyülekezés szabadságát veszélyeztető precedenst teremthet.

A hét végén  Drezda egy külső kerületében egy menedékkérőknek épített sátortábornál neonáci tüntetők és baloldali ellentüntetők csaptak össze.