Real Madrid;Manchester United;Louis van Gaal;David de Gea;

2015-08-03 07:54:00

Megszabadulna De Geától Van Gaal

Továbbra is a Manchester Uniteddel kapcsolatos hírek uralják a labdarúgó átigazolási piacot. Igaz, a hétvégén inkább a távozókról volt szó, mintsem az érkezőkről. Louis van Gaal, a MU trénere szombaton arra utasította a klub vezetését, gondoskodjon a kiváló 24 éves kapus, David De Gea eladásáról.

Úgy véli ugyanis, hogy az utóbbi hetek nagyon megzavarták a hálóőrt, aki nem is tagadta, távozni akar a szigetországból, s álmai csapatához, a Real Madridhoz szerződne. Az AS című lap úgy tudja, hogy Van Gaal azért adna túl most a kapuson, mert jövőre lejár a szerződése, így most még kaphatnának érte némi apanázst (körülbelül 35 millió eurót). A spanyol lap szerint a MU holland trénerének döntésében szerepe volt a csapat múlt heti, Paris Saint-Germaintól elszenvedett 2-0-s vereségének is, ahol De Gea tőle szokatlanul gyenge teljesítményt nyújtott.

Napok kérdése, s hivatalosan is bejelenthetik az argentin szélső, Angel Di María eligazolását Manchesterből. A remek játékos, akinek botrányos szezonja volt a Unitednél, igent mondott a PSG ajánlatára, s már a hét elején áteshet az orvosi vizsgálaton. A francia RMC rádió úgy tudja, hogy négy éves szerződést köz, s évente 10,5 milliót keres. a párizsiak 63 millió eurót fizetnek majd érte.

S még egy hír Manchesterből, igaz, ez már a City háza tájáról származik. A brit The Sun úgy tudja, hogy jövő nyáron biztosan a manchesteri kékek edzője lesz Pep Guardiola, aki müncheni szerződése lejárta után megy át Angliába, s váltja Manuel Pellegrinit a City kispadján. Bérezése igazán imponáló lesz: egyetlen szezon alatt 20 millió fontot (28,5 millió euró) kereshet.