Szíria;ENSZ Biztonsági Tanácsa;klórgáz;Szíriai polgárháború;John Kerry;

2015-08-07 07:36:00

ENSZ-határozat születhet Szíriáról

Az Egyesült Államok és Oroszország megállapodást kötött egy olyan ENSZ határozatról, amely a klórgáz bevetését vizsgálná a szíriai polgárháborúban. John Kerry amerikai külügyminiszter Malajziában elmondta, orosz kollégájával, Szergej Lavrovval megállapodtak arról, hogy a rezolúcióról rövidesen szavazást tarthatnak. Kerry elmondta, a szavazás után fény derülhet arra, kik voltak a klórgáztámadás felelősei. Mint fogalmazott, ennek feltárása egyelőre nem történt meg. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa még ezen a héten elfogadhatja a határozatot.

Az Egyesült Államok már néhány héttel ezelőtt beterjesztett egy határozati javaslatot, amelyben szíriai szakértői bizottság felállítását követelte. Ahhoz azonban, hogy bármely Szíriáról szóló javaslat átmenjen a BT-n, Moszkva hozzájárulására is szükség van annál is inkább, mert Bassár el-Aszad a Kreml szövetségese. A szíriai ellenzék rendszeresen klórgáz bevetésével vádolta a damaszkuszi kormányzatot. A Human Rights Watch emberi jogi szervezet májusban arról számolt be, hogy március közepe és vége között hat klórgáztámadás történt Idlib tartományban.

A kurdisztáni autonóm régió kormányzata arról számolt be, hogy az Iszlám Állam (IS) fegyveresei is klórgázt vetettek be. A kurd kormány azt állította, hogy ezt bizonyítékokkal is alá tudja támasztani. A klórgázt formálisan nem sorolják a harci gázok közé. Közben az IS egy stratégiailag fontos várost foglalt el Homsz tartományban. Az elmúlt napokban a kormányerők 37 tagja és 23 IS-fegyveres vesztette életét a harcok során. Egy másik beszámoló szerint a szélsőséges dzsihadisták 19 lánnyal végeztek.