A Marslakó, aki szerencsésen leszállt a Földre és szerencsétlenségére éppen Unortodoxiába érkezett, kezdetben kicsit csodálkozott. Aztán hozzászokott a dolgok menetéhez. Ahhoz például, hogy ebben az országban sport és politika kézenfogva járnak. A miniszterelnök kertje végében akkora stadion épült, hogy ha a kis falu minden lakója bemegy és hoz még egy embert, akkor is elférnek. De stadionok másutt is épülnek, arra van pénz, ha másra nincs is, s nem számít, hogy az emberek már rég nem járnak meccsekre, de az sem, hogy azok az összegek esetleg másra jobban kellenének. Ha meg a közszolgálatinak csúfolt tévé új sportcsatornájára kapcsolt - és meg kellett tennie, mert már szinte mindent ott közvetítenek -, azt tapasztalta, hogy időnként politikai hírekkel szórakoztatják. Természetesen a hatalmon lévők által megkövetelt formában és tartalommal. De ez már nem is volt meglepő, hiszen gyakran láthatta a kormány hirdetéseit is ugyanott. Azokat, amelyek arról tájékoztatják a nézőket, hogy a magyar reformok működnek. Akkor is, ha nem.
Ezek után a Marslakó már egyáltalán nem csodálkozott el azon, hogy Unortodoxia első számú vezetője maga ment el a zászlóért. Ez általában a polgármesterek dolga. Egy világesemény végén a rendező képviselője átadja a jelképes stafétát a következő város küldöttének. Ebben az esetben a kedves vezető személyesen vállalta ezt a nehéz feladatot, pedig lengetnie is kellett (vagy tán éppen azért). De állta a sarat, hiszen előtte még megfürödhetett egy kétszeres - összesen pedig ötszörös - világbajnok dicsfényében. Ha már ott volt, személyesen adta át neki a jól megérdemelt aranyérmet, előtte pedig még kezet is csókolt az ünnepeltnek, elbeszélgetett vele és edzőjével, majd hamarosan feltette a világhálóra. Nehogy valaki lemaradjon róla, ha esetleg nem nézte volna a tévéközvetítést.
Az esemény önmagában is figyelemreméltó és jól jellemzi ezt az országot. De ebbe a gratulációba és éremátadásba bele volt kalkulálva a távlati haszon is. Unortodoxia ugyanis élni kíván a NOB által felkínált lehetőséggel és jelentkezni akar a 2024-es olimpia rendezésére. Akkor is, ha ez túl nagy anyagi terhet róna az országra és akkor is, ha a feltételek egyáltalán nem adottak egy ilyen világeseményre. Viszont a kedves vezető lelki szemei előtt már megjelent, ahogy megnyitja az ötkarikás játékokat, s talán egy kicsit - vagy sokat - ott is fürdőzhet a világ legkiválóbb sportolóinak dicsfényében. Ezért számára semmi sem túl nagy ár.
A Marslakó meg e tapasztalatok birtokában távozhatott innen. Azzal a biztos elhatározással, hogy többet ide nem jön. Megmarad a maga jól bevált bolygóján, ahol a sport és a politika még nem keveredett össze.
Elmaradott népség.
