Görögország;Európai Központi Bank;Alekszisz Ciprasz;Janisz Varufakisz;

2015-08-11 07:34:00

Ma megállapodhatnak Görögországgal

Ma várhatóan megszületik a megállapodás az új hitelprogramról a görög kormány és a hitelezők között. Hivatalos athéni közlések szerint a görög parlament elé bocsátandó törvényjavaslatnak két bekezdése lesz, az első a hitelszerződésről, a második pedig a kormány teendőiről szól majd.

Mint a Financial Times írja, már a szkeptikusabb uniós illetékesek is abból indulnak ki, hogy augusztus 20-ig megegyezés születhet, vagyis eddig az időpontig megtörténik a szerződés parlamenti ratifikálása. Ez az időpont azért számít bűvös dátumnak, mert ekkor kell visszafizetnie Athénnak 3,2 milliárd eurót az Európai Központi Banknak (EKB). Az óvatos derűlátás éles ellentétben áll azzal a pesszimista hangulattal, amely még a július közepén megrendezett euróövezeti csúcsot jellemezte, amikor végül a görögök beadták a derekukat, s hajlandónak mutatkoztak a reformok végrehajtására. Több megfigyelő is úgy véli, az áttörés Janisz Varufakisz volt pénzügyminiszter eltávolításának köszönhető.

Ami a további menetrendet illeti, amennyiben valóban létrejön a megállapodás akkor már csütörtökön szavazhat is az intézkedésekről az athéni törvényhozás. Egy nappal ezután, pénteken az euróövezet pénzügyminiszterei brüsszeli találkozójukon adhatják áldásukat a megállapodásra. Ezt követően az euróövezet parlamentjein lesz a sor. (Csak néhány országban rendeznek szavazást a törvényhozásban).

Az Európai Bizottság egyik illetékese azt közölte, „éjt nappallá téve” folynak a megbeszélések, s a hitelezők „kéz a kézben” dolgoznak a görög hatóságokkal azon, hogy mindenki számára megnyugtató megoldás szülessen. A görög állami televízió szerint már akár ma délelőtt bejelenthetik, hogy megszületett a dokumentum. Brüsszeli források azonban 24-36 órára becsülték a megállapodás létrejöttének várható idejét.