Várhegyi Attila;MTVA;Szabó László Zsolt;

2015-08-12 07:07:00

Már meg is van az új MTVA-vezér?

A jelenleg tanácsadói feladatokat ellátó Várhegyi Attilát nevezhetik ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatói posztjára, miután Szabó László Zsolt hétfőn lemondott - értesült az Esti Újság. 

Várhegyi 1991 és 98 között volt Szolnok polgármestere, az első Orbán-kormány alatt pedig a Fidesz pártigazgatója és választmányi elnöke volt, valamint kulturális államtitkári posztot is betöltött. Parlamenti mandátumáról 2002-ben mondott le, mert jogerősen elítélték különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt, amelyet még polgármesterként követett el.

A Fideszből a 2006-os választási vereség után szállt ki, és megalapította a Prestige Média reklámügynökséget, majd a Myself Consulting Kft.-t. Az MTVA honlapján fellelhető adatok szerint először 2012-ben szerződtek a Prestige-el marketing-kommunikációs feladatokra 16,8 millió forint értékben. Ez a szerződés 2014 áprilisában járt le, s a rá következő hónapban az MTVA Várhegyi Attilával szerződött a Nemzeti hírháló elnevezésű projektben vezetői feladatok ellátására - írta a Népszabadság.

A Prestige Média neve az Origo kapcsán is felmerült: Sáling Gergő főszerkesztő és Pethő András főszerkesztő-helyettes távozása után Pethő panaszlevelet írt a portált tulajdonló Magyar Telekomnak, melyben kifejtette, hogy a Prestige-hez köthető Nobilis Márton - aki azóta a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke lett - többször fogalmazott meg politikai kéréseket a szerkesztőség felé. Sáling ezekre rendre nemet mondott, végül pedig távozni kényszerült. Az Origo tavaly novemberben menesztett vezérigazgatója, Vaszily Miklós jelenleg az MTVA vezérigazgató-helyettese, augusztus 15-ig ő látja el a vezérigazgatói feladatokat a közmédiánál.

Soros is vinné az Origót?
Soros György érdekeltségi körébe tartozhat az a Brit Media Befektetési Kft., amely igen erős ajánlatot tett a Magyar Telekomnak az Origóért - értesült az mmonline.
A vállalat nemrég 40 millió forinttal szállt be a Klubrádióba, a milliárdos befektetőhöz köthető szervezetek pedig korábban számos magyar médiatermék működését támogatták. A portál úgy tudja, a héten újabb ajánlattételi kör lesz az Origo eladása kapcsán.