Támasztófák és tilalomfák a műszaki zárnál

Elkészült a kerítés vége Kübekházánál, a magyar-szerb-román hármas határnál. Egy pillanat alatt tönkretette 25 év településközi munkáját, bizalmatlanságot, szomorúságot okozott a háromszög falvaiban. A drótok értelmetlensége itt mutatkozik meg legmarkánsabban. Az új bezárkózás-védelmi jogszabályok pedig riasztó távlatokat mutatnak.

Katonák, rendőrök szigorú tekintetétől kísérve érkezünk Kübekháza szélére Molnár Róbert polgármesterrel, hogy – a mai protokolldivat szerint - „megtekintsük” a műszaki zárat. A menekültellenesség komikus emblémája a hármas határ sarkáig érő, és ott a semmiben végződő NATO-pengedrótok sora. (A sehova tanúi – jegyezzük meg kesernyésen.)

Apróvadat, fácánt, őzet véresre, halálba kaszabolni alkalmatos, de politikai célját beteljesíteni képtelen durvaság.

Olyan megtekintés ez, ami ma lényegében tilos – erről a későbbiekben részletesebben. Román oldalról éppen érkezik Ioan Bohăncanu, Óbéba község polgármestere.

Nagyon jelképes ez!

Megközelítik a két állam határvonalát, úgy kezelnek a kollégák. Át is ölelnék egymást, de az már határsértés, ami a mai világban tűrhetetlen. Nemzetközi jogászok feladványa lehet az is, hogy egyáltalán ez az országközi kézfogás sért-e törvényt. Bízzunk benne, hogy a diplomácia nem szerez róla tudomást, a végeken így is elég bajuk van az elmúlt időszak bilaterális kormányzati adok-kapokjából.

Óbéba alig másfél kilométernyi gyaloglásra van Kübekházától, már kész is az összekötőút nyomvonala. De mostanság erről valószínűleg le kell mondaniuk, pedig évtizede készülnek rá. A politika megint belerondított a kapcsolatokba. Így marad az országúton 70 kilométeres kerülő a két falu között.

Ennél még rémesebb a szerbiai Rábé esete, bár oda „csak” 40 kilométeres a kerülő, pedig az sincs messzebb, mint Óbéba, csak most ott az új kerítés.

Nem feltételezzük persze, hogy az egymással szinte összeérő települések polgárai eddig bármikor is tudatosan megsértették volna az államhatárokat, legföljebb, ha áttévedtek a földeken. Eddig ez senkit nem érdekelt. Ma a kézfogás is problémás.

Ámbár az is igaz, hogy egy jókora rendezvénysátor áll a román oldalon, ki tudja, talán 70 kilométert kerülnek a falusiak egy jó birkapörköltért…

A hármas határon ugyanis minden évben megtartják a Triplex Confinium ünnepséget. Vagyis megtartották. Az új szögesdrót fizikailag is, és spirituálisan is belelóg a barátságba.

Csak kis színes: a kerítés, amit hivatalosan látnunk sem lenne szabad, igen gyönge lábakon áll. A vasrudakat, melyekre kötözték, egyre-másra ferdék, melléjük vert frissen vágott akác suhángokkal, karókkal támasztgatják ki, nehogy eldőljenek. Így egy darabig még biztosan tartanak. Nem lenne szép reklám, ha már az első napokban talajt fogna a miniszterelnöki vízió.

A román oldalon rendőrségi Land Rover áll. Ioan Bohăncanu azt mondja, ha román területen fognak menekültet, aki épp nem tud „átsurranni” a kerítés kajla végén, Temesvárra viszik idegenrendészeti eljárásra.

A kübekházi polgármester pedig azt a tájékoztatást kapta, hogy mivel tényleg pár lépésen múlik minden, a román sasszé nyomán elkapott, hazánkba jutott menekültet Romániába toloncolják majd vissza a magyar hatóságok.

A hét végére felállított ideiglenes kerítés, a GYODA, azaz a gyorstelepítésű drótakadály ugyanis aligha pontosan a hármas határ metszéspontjában, illetve a határ vonalán áll. Senki nem akar viszont nekiállni azon vitatkozni, hogy pontos-e a geodéták eredménye, és ehhez pont stimmel-e a szögesdrót is. Ráadásul az emlékkő mellett megkezdődött a magas, stabil kerítés telepítése is.

Egy biztos. Megfáradt vándor büntetlenül többé nem pihenhet meg a szép nagy határkő egyetlen oldali párkányán sem.

- A faluban egy budi megépítéséhez is szakhatósági engedélyek kellenek – mondja Molnár Róbert -, itt annyit sem mondtak az önkormányzatnak, hogy félkalap. Hogy tervek, egyeztetés, jóváhagyás…? De hiszen még tájékoztatás sem volt. Azóta sem. A belügyminiszterhez írt aggódó levelére annyit üzentek, hogy „vizsgálják” az észrevételeit, még tán választ is kaphat.

- Dózerrel nem lehet belemenni a jogrendbe – így a polgármester. - És itt képletesen, és szó szerint is belementek. Nehézgépekkel tapodták szét az utakat, földeket, se szó, se beszéd. Nem vezet jóra az erőből politizálás…

A faluvezető szerint a kormány folyton egyre nagyobb ellenségeket rajzol az égre, velük küzd. Minél félelmetesebb a mumus, annál jobb. Addig sem kell attól tartani, hogy a lakosság kérdéseket tesz föl. Oktatásról, egészségügyről, saját sorsáról. És nem kell szembenéznie a hatalomnak a saját tehetetlenségével sem.

- Csakhogy a fronton nem nő virág – így Molnár Róbert. Nem jutunk előbbre, többre, ha energiáinkkal csak gyűlölködünk.

Különös kérdést is felvet a polgármester: nézzük másik oldalról! Mi történne, ha a külföldre vándorolt magyarok hirtelen valóban hazatérnének a kormány hívó szavára? Nos, akkor 700 ezernyi hazai „gazdasági menekülttel” kellene valamit kezdenie Magyarországnak. És ez nagyon nem menne – válaszolja meg saját felvetését.

Jelzi: Kübekházának is megvannak a maga bajai. Például a szünidőben éhes gyerekek. Nekik találták ki az „augusztusi főzőcskét”. Önkéntes asszonyok, a falu segítségével, a lurkókkal közösen kevernek-gyúrnak, sütnek-főznek, majd megeszik a saját kaját. Mi ez, ha nem közösségi élmény, nevelés, segítség?

A közkonyháról sem kerül moslékba – ráadásul drága megsemmisítési pénzért - a ki nem adott étel. (A tányéron maradtat persze kidobják.) Így 30 ember is meleg ételhez juthat naponta. (Ha spenót van, még több.)

És éppen közmunkások gaztalanítanak a falu szélén. Ha a menekültek mégis jönnének, itt kaphatnak átmeneti helyet. Kis sátortábort, mobilvécét, gulyáságyút üzemeltet majd a közösség, ha kell. Mert emberségből szerencsére semmi hiányuk.

A kübekháziak többsége egyelőre közömbös a kerítés-problémával kapcsolatban, csak kevesen mentek ki bámészkodni az építkezéshez. És jól is tették, mert augusztus elsejétől nagy szigor lépett életbe.

Elvileg százezer forintos pénzbírságot kellene fizetnie a Népszava munkatársainak is, ha hinni lehetne a rendőrségnek. Riportunk helyszínén – ahol a megyei rendőr-sajtós engedélyével tartózkodtunk - ugyanis azt közölték, hogy a jogszabályok szerint 50 méternél közelebb nem mehetünk az építkezéshez. Fotózni meg tilos. (Ezt az építkezéstől nagyjából öt méterre mondták nekünk, tehát jócskán „bűnben fetrengve” vettük tudomásul.) Ha pedig ezt megszegjük, állítólag 50 ezret kell fizetnünk fejenként. Megszegtük, és ez képeinken is látszik.

Igen, a komolytalan kerítésépítést a hatalom büntetésekkel igyekszik komollyá tenni. Nyilván, mert retteg a nyilvánosságtól. Ezzel azonban téves és önkényes jogértelmezések lehetőségének nyitott tág teret. Hogy mindennek milyen következményei lehetnek, még nem tudni. Szinte bizonyos, hogy sok tisztázatlan részlet miatt gyakran a bíróságoké lesz majd a főszerep – lásd a fentebb idézett „incidenst”.

Közérdekű információk következnek mindazoknak, akik közelebbről is kíváncsiak a kerítésépítésre.

A 213/2015. (VII. 31.) című kormányrendelet bikkfanyelven kimondja, hogy „az ideiglenes biztonsági határzár területe a külső határ szerinti határvonaltól, illetve a határjeltől számított - az államhatár rendjének védelmét biztosító létesítmények építése, telepítése és üzemeltetése, valamint a honvédelmi, nemzetbiztonsági, katasztrófavédelmi, határőrizeti, menekültügyi és idegenrendészeti feladatok ellátása céljából igénybe vett - 10 méteres sávja”.

Egyszerűbben: a határkőtől 10 méterre. Tehát nyugodtan oda lehet sétálni, nem lesz börtön a vége.

A kübekházi rendőrök szerint hatóságilag tilos átfényképezni a szerb oldalra is, de, hogy miért, azt még velük sem közölték. Tessék tehát nyugodtan fotózni az ottani régi őrtornyokat. Legföljebb pár hivatalos személy a fogát csikorgatja – ez állampolgári joga –, egyebet viszont jogszerűen nem tehet.

Vagyis, aki azt állítja, hogy 50 méteren belül tilos a tartózkodás, nagy valószínűség szerint vagy hazudik - vagy nem tudjuk, mi lehet...

De – és ezt már másoktól halljuk – ez a rendelet feltehetően csak részben az újságírók, meg más érdeklődők ellen született.

És itt, és most érdemes figyelni a részletekre is, ha meg akarjuk érteni a rejtett aljasságot! A GYODA, azaz a „sebtiben drótakadály” pár méterrel a magyar államhatáron belül épült. Túlvégről nézve további pár méterre belül készül a véglegesnek szánt új ideiglenes kerítés.

Vagyis: az a menekült, aki a kerítés Szerbia felőli tövében leheveredik, joggal abban bízhat, hogy immár magyar területen, magyar hatóságoktól várhatja az intézkedést. És igaza is van. De elcsodálkozik majd, ha megtudja, hogy éppen az inkriminált tíz méteren belül tartózkodik. Vagyis jogszerűtlenül. Vagyis jár neki az 50 ezres bírság. Mert a törvény nem ismerete nem mentesít…

A menekült ugyebár nem tud fizetni, de a közigazgatási bírság közérdekű munkára is változtatható. Tehát még csak át sem vágta, meg sem mászta a kerítést, mégis dolgoztatható „elkövető” lett belőle.

Az építés, a karbantartás, és az üzemeltetés így együtt pedig oly tágan értelmezhető fogalomhalmaz, hogy a túloldali, kerítéstövi menekült bármely tetszőleges pillanatban büntetéssel kezdheti nálunk. És ez alighanem a rendelet céljától sincs messze.

Kübekháza mára a drága kormányzati értelmetlenség szimbóluma lett. Pedig jobb sorsra érdemes, kedves falu.