Hóman, Szekfű, nyilasok

„Halál az áruló volt kormányzóra, halál cinkosaira!”, azaz Horthy Miklósra és az őt követő politikusokra. 1944. október 15-én ezt a felhívást adta ki a náci megszállók által hatalomba ültetett nyilas kormány. A plakát eredetije ma is látható a várbeli Történelmi Múzeumban. Nem a nyilasokon múlott, hogy fenyegetésüket nem tudták valóra váltani. Horthy és családja a németek kezére került, Bethlen István és mások bujkáltak az országban. A nyilasok dühe részben érthető volt, hiszen többen közülük rövidebb-hosszabb ideig börtönben ültek Horthy Miklós országlása alatt. Aki nem is titkolta mélységes megvetését irántuk, amiben osztozott vele a korabeli ”keresztény középosztály” nagy többsége.

Hóman Bálint azonban nem tartozott közéjük. Amíg Horthy Miklós volt az ország kormányzója, több kormányban is miniszteri posztot töltött be, csaknem egy évtizeden át. Aztán amikor a Horthy, Bethlen, Teleki és mások által gyűlölt nyilasok átvették a hatalmat, Hóman Bálint minden lelkifurdalás nélkül a nyilasokat választotta. Nem zavarta, hogy halált kiáltanak Horthyra, nem zavarta az iszonyatos vérengzésük sem, velük tartott, és a Sopronba menekült nyilas parlamentben szolgálta Szálasi rezsimjét. Bár az 1939-ben megválasztott parlament a Horthy-korszak országgyűléseihez képest is nagyon jobboldali volt, a képviselők többségének volt annyi ízlése, becsülete (vagy csak józan esze), hogy nem vállalt részt a soproni nyilas parlamentben. A nyilasokon kívül csak azok szolgálták ki Szálasit Sopronban, akik vagy nagyon szélsőjobboldaliak voltak, vagy nagyon ragaszkodtak az omladozó hatalomhoz is.

Akik most szobrot akarnak állítani Hóman Bálintnak, azok álszent módon tudományos érdemeire hivatkoznak. Nekünk is megvolt otthon a „Hóman-Szekfű” háború előtti kiadása, kétségtelen, hogy Hóman Bálint tehetséges történészként kezdte pályáját. De a mai szoborállítók valódi szándékait jól jelzi, hogy szerzőtársának, Szekfű Gyulának egyáltalán nem akarnak szobrot állítani. Pedig a konzervatív katolikus Szekfű a huszadik század egyik legnagyobb magyar történésze volt, aki - Hómannal ellentétben - fél évszázadon át folyamatosan számos fontos munkát publikált. És nem mellesleg a legnehezebb időkben elkötelezte magát a náciellenes összefogás mellett. Így a Népszava nevezetes, 1941. karácsonyi számában is hitet tett antifasiszta meggyőződése mellett. A háború után írt alapműve, a Forradalom után pedig – ha a Szovjetunióról írott sorai utólag túlzó jóindulatról is tanúskodnak -, a magyar „történelmi középosztály” történelmi felelősségének kristálytiszta elemzése.

A mai kultúrpolitika egyik szégyene, hogy Szekfűt szinte teljesen kitörölte a köztudatból, és sajnos még a progresszív oldal sem meri vállalni személyét és műveit. Pedig a magyar jobboldal bűneiről hetven éve írt sorai ma aktuálisabbak, mint valaha. És a könyv első fejezetei még 1941-42-ben íródtak és jelentek meg, bizonyítván, hogy nem 1945-ben, hanem a legveszélyesebb időkben fordult szembe az eltorzult jobboldali eszmékkel. Az ország német megszállása idején Szekfű feleségével együtt bujdokolni kényszerült. Hóman természetesen nem segített neki. Amikor viszont Hóman került a Népbíróság elé, Szekfű a maga tanúvallomásával kiállt egykori szerzőtársa mellett. Együtt Kosáry Domokossal, aki szintén a konzervatív indíttatású antifasiszták közé tartozott.

Hómannak Székesfehérváron készülnek szobrot állítani. Különös véletlen, hogy míg Hóman Bálint Budapesten látta meg a napvilágot, addig Szekfű Gyula Székesfehérvár szülötte, és a ciszterciek gimnáziumát is ott végezte el. Vagyis Székesfehérvár mai vezetőinek inkább Szekfű Gyula emlékét illene ápolniuk.

Igaz, ő nem volt a nyilas parlament tagja, ami a jelek szerint a Fidesz-kurzusban már-már bűnnek számít.