kormány;fiatalok;hazatérés;

2015-08-15 07:08:00

Több pénzért csábít haza a kormány

Bővítené a kormány a Gyere haza, fiatal program 100 millió forintos keretét, és a célcsoportot is kiterjeszthetik, amennyiben népszerűnek bizonyul a kezdeményezés - írta a Magyar Nemzet. Tállai András a jobbikos Farkas Gergely képviselőnek adott írásbeli válaszában közölte: amennyiben a programra elkülönített pénz elfogy, készek biztosítani a szükséges többletforrásokat. 

Az LMP-s Szél Bernadett és Ikotity István kérdésére Tállai közölte, hogy a programra már több mint kétezren regisztráltak - ez a szám ugyanakkor nem reprezentatív, ugyanis már az állások böngészése is regisztrációhoz kötött. Az aktív résztvevők száma kevesebb: konkrét csatlakozási kérelmet eddig 177-en nyújtottak be, ebből 170 munkavállalót közvetítettek ki, közülük 11-en kaptak állást valamelyik partnercégnél. A statisztikák javítására szolgál a célcsoport kibővítése. Tállai kitért arra is, hogy a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. összesen nettó 1,55 millió forintot használhat fel az idén online-PR tevékenységekre, amiből június 30-ig nettó 930 ezer forintot költöttek el.

A Gyere haza, fiatal program áprilisban indult a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) működtetésében. Célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával. Mivel idén 50 magyarnak tudnak lehetőséget biztosítani a hazatérésre, így a mostani ütemet tartva 40 év alatt tudnának 5000 fiatalt hazacsábítani, miközben a becslések szerint is legalább 300-500 ezren dolgoznak külföldön. Czomba Sándor, az NGM államtitkára közölte, hogy elsőként a Londonban élő magyarokat célozták meg. Az államtitkár kiemelte: a program célcsoportját azok a diplomás, hiányszakmát űző fiatalok alkotják, akik jól beszélnek angolul, legalább egy éve külföldi állással rendelkeznek és szándékukban áll hazatérni.