Mostanában azután megint divatba jöttek a vámpírok, több televíziós sorozatban is válogathatunk közülük. Egy ideig a nyálas-nyúlós, mellkasból előugró szörnyek voltak divatban a Nyolcadik utas: a halál nyomán. Mára aztán a csontvázhadseregek is előkerülnek (Gyűrűk ura), vagy egyéb szellemek és kísértetek, mint a Harry Potterben, ahol varázslótanoncok esetében ez természetes. Időnként már jó-sárkányok is repkednek a légben, mint például a szamárba szerelmes példány a Shrekben, de a most sok részletben futó,
Artúr király legendában is egy ilyen jó sárkány látja el tanácsokkal Merlint, a varázslót. Sokan sokféleképpen magyarázzák, mitől vonzó a nézők egy jelentős része számára a szörnyek felvonulása filmvásznon és a képernyőn. A legegyszerűbb – részben igaz – magyarázat az lehet, hogy az emberi kíváncsiság a természetes ok. De azért abban is lehet valami, hogy sokan szeretnek borzongani, még a szomszéd szerencsétlenségén is. Ez lehet a magyarázata a világszerte tapasztalható katasztrófa-túrizmusnak. Gyakorta pénzt, fáradtságot nem kímélve útra kelnek emberek, hogy a saját szemükkel lássanak cunamihatást, házomlást, vagy csak roncsokat és hullát az úttesten.
Jómagam a szakmám, a kötelező újságírói kíváncsiság, ellenére sem állok meg soha semmiféle baleset embergyűrűje mellett. Akik ott ácsorognak, valószínűleg arra gondolnak ilyenkor, hogy velük azért nem történhet meg ilyesmi. Adja az ég, vagy a sors – ki miben hisz -, hogy igazuk legyen.