Pintér;jegyző;kormánytisztviselő;

2015-08-17 13:26:00

Még nyomoztak ellene, de Pintér alkalmazta

A jegyző - a törvényesség őre - ellen még zajlott a nyomozás, amikor a Belügyminisztérium felvette Gaál Róbertet kormánytisztviselőnek - írja a Hír24.

Gaál Róbert Szombathely jegyzője volt, azért bocsátották el fegyelmivel, mert jogtalanul utasította a polgármesteri hivatal egyik osztályvezetőjét, kérje ki a vezető munkatársak híváslistáit, irodavezetőtől felfelé. Az ügy a szolgáltató munkatársának éberségén bukott ki – adta hírül a nyugat.hu. A helyi hírportál szerint a botrány után az ellenzék független vizsgálóbizottságot akart, de Puskás Tivadar polgármester belső vizsgálatot indított, majd hiába magyarázta Gaál egy levélben lépéseit, a polgármester rendőrségi feljelentést tett, majd meg is szüntette a jegyző az ügyben érintett osztályvezető munkaviszonyát. A portál szerint az ügy első körben vádemelési javaslattal zárult, de Gaál és az osztályvezető a gyanúsítás ellen panasszal élt, aminek az ügyészség helyt is adott, így idén júniusban a rendőrség megszüntette az eljárást.

Ekkor azonban a volt jegyző már javában a kormánynak dolgozott, hiszen a Belügyminisztérium tájékoztatása szerint Gaál Róbertet már februárban felvették a minisztériumba, amikor még büntetőeljárás zajlott ellene.