autó;vihar;tűzoltók;

2015-08-18 09:57:00

Vihar - A tűzoltóknak kellett kimenteniük autójából

Az intenzív esőzések után felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék miatt sok helyen akadtak el tömegközlekedési járművek és személygépkocsik az utakon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedd reggel.

Hajdu Márton elmondta, hogy volt olyan helyzet is, amikor egy sofőrt a tűzoltóknak kellett kimenteniük az autójából. Kedd reggelig országszerte több mint 350 helyszínre riasztották a tűzoltókat. A legtöbb bejelentést a fővárosból és az agglomerációból kapták, de a Balaton déli partján, több Somogy megyei településen is számos kár felszámolásában kell még segítenie a katasztrófavédelemnek.

Az OKF szóvivője szerint főként a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék, valamint leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak problémát. Számos megyére keddre is figyelmeztetést adott ki a várható sok eső miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. A kedd reggeli veszélyjelzés szerint a nap folyamán több mint 20 milliméternyi csapadék hullhat Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében.

Az ország nagy részén felhőszakadásra is készülni kell. Emiatt Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.