Vukovar nem hajlandó megbocsátani

Szerbia tiltakozó jegyzéket nyújtott be Horvátországnál amiatt, hogy a vukovari polgármesteri hivatal megváltoztatta a város statútumát, s úgy döntött, hogy leveszi a kétnyelvű táblákat, és a jövőben csak a latin betűs táblák kitételét teszi lehetővé a városban, a hivatalokban, az intézményeken, a közterületeken. A hivatal azonban ezzel alkotmánysértést követ el.

„Miután a vukovári városvezetés megváltoztatta a város statútumát, s ezzel ellehetetlenítette a kétnyelvű táblák használatát, hiszen úgy határozott, hogy csak külön kérésre lehet cirillbetűs táblákat kitenni, a szerb külügyminisztérium a leghatározottabban tiltakozik Horvátországnál az eset miatt” – írta a belgrádi külügyi tárca honlapján azt követően, hogy a város hivatala elrendelte a szerb nyelvű táblák levételét. A tiltakozó jegyzéket a belgrádi nagykövetség horvát ügyvivőjének továbbították. A szerb minisztérium rámutatott, hogy a szerbek kisebbségi jogainak megsértésével egyenértékű, hogy lehetetlenné tették számukra ezen táblák használatát.

„A Szerb Köztársaság figyelmezteti Horvátországot arra, hogy tiszteletben kell tartania nemzetközi kötelezettségeit, ezért a horvát kormány azonnali közbelépését követeljük” – hangoztatta Belgrád. A statútum megváltoztatását egyszerű többséggel fogadták el. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű, mert a városvezetők ezzel alkotmánysértést követtek el.

Az ügy több évre nyúlik vissza. 2013 szeptemberében rendkívül feszültté vált a helyzet a városban a kétnyelvű helységnévtáblák miatt. A horvátok azért nem akarnak semmiféle jogot sem biztosítani a szerbeknek, mert városuk különösen sokat szenvedett a délszláv háború alatt, s emiatt az ott élő szerbeket akarják büntetni. A háború 1991 augusztusában tört ki, a települést a nemzeti gárda, a horvát rendőrség, illetve önkéntesek védték.

A harcok hónapokon át tartottak, ez idő alatt Vukovar szinte a földdel vált egyenlővé. a város jelképpé vált a horvát ellenállók számára. A Jugoszláv Néphadsereg (JNA) által támogatott szerb paramilitáris egységek 1991. november 18-án vonultak be. A helyi kórház akkor 3000 halottról, katonai és polgári áldozatról tett említést. Mintegy hétezer horvát hadifoglyot szerb koncentrációs táborokba deportáltak. 310 személyt ma is eltűntként tartanak nyilván. Több mint 22 ezer ember kényszerült elmenekülni.

Két nappal a város elfoglalása után a második világháborút követő éra egyik legsúlyosabb háborús bűncselekménye történt. A Jugoszláv Néphadsereg több mint 300 beteget rabolt el a vukovari kórházból. Ovcarába szállították őket, kétszáz személyt meggyilkoltak. Srebrenica árnyékában ma is háttérbe szorul ez a rémtett. Vukovar amiatt is jelkép, mert annyira kimerítette a JNA-t a több hónapig tartó konfrontáció, hogy fordulópontot jelentett a szerb-horvát háborúban. A város 1998-ig szerb kézen maradt, ekkor aztán békés keretek között adták vissza Horvátországnak. Jelentős részét azóta újjáépítették, de még ma is romok hada emlékeztet a több mint húsz évvel ezelőtti tragikus eseményekre.

A háború azonban nemcsak a horvát, a szerb lakosság számára is végzetes következményekkel járt. Előtte körülbelül 600 ezer szerb élt Horvátországban, ami a lakosság 12 százalékának felelt meg. Ma hivatalosan már csak 70 ezren vannak, valós számuk legjobb esetben is 200 ezer körüli lehet. Sok szerb visszatért a városba az elmúlt években, ezt 2013. augusztus 31-ig gondtalanul meg is tehették, ettől fogva azonban a város kisajátította a szerbek által magukra hagyott ingatlanokat.

Sokan egyébként nem is a horvát nacionalisták támadásaitól tartva maradtak Szerbiában, hanem számoltak azzal: anyagi szempontból sem járnának jobban a nagy váltással. Horvátországnak ez az északkeleti része fejletlen maradt az állam többi részéhez képest. Nem heverte ki a háború következményeit, olyannyira nem, hogy a munkanélküliség az ötven százalékot is elérheti. Mezőgazdasági munkába nem érdemes belefogni, a termőterület állapota silány. Ha munkalehetőség adódna, az előítéletek ma is oly mértékűek, hogy a szerbeket csak a lehető legritkább esetben alkalmazzák.

A horvát kormány két éve fontos gesztust tett a szerbeknek. Úgy döntött, hogy a szerb kisebbség használhatja a cirillbetűs táblákat a közterületeken, s a különféle objektumokon, feltéve, ha az adott településen lakosságuk aránya meghaladja a harminc százalékot. A 21 ezres Vukovarban ez a helyzet állt elő, hiszen körülbelül 8 ezer szerb él itt. A táblák elhelyezését azonban dühösen fogadták a horvát nacionalisták. A döntés után folyamatosan tüntettek az intézkedés ellen.

Néhány fifikás horvát ezután úgy döntött, hogy népszavazást kezdeményeznek az ügyben. Összesen 600 ezer aláírást gyűjtöttek a referendum kiírásáért. Zoran Milanovic szociáldemokrata kormányfő ezzel kapcsolatban több ízben megjegyezte, hogy elfogadhatatlan lenne a kisebbségek jogainak megnyirbálása. Ezért hiába a sok támogató aláírás, a kabinet nem hajlandó népszavazást kiírni erről.

A referendum kezdeményezői számára azonban nem volt elég az, hogy a miniszterelnök nemet mondott, tovább folytatták akciójukat, mígnem a horvát parlament kérte az alkotmánybíróságot, foglaljon állást a kérdésben. Tavaly augusztusban aztán a taláros testület kimondta: nem tarthatnak referendumot a cirill betűs írás használatáról, az erről szóló népszavazás ugyanis alaptörvénybe ütközik. A vukovari városi tanács döntésével ugyan a horvát nacionalisták akarata érvényesült, de a kormány aligha hagyhatja ennyiben a dolgot.

Támogatja a kormányt az egyház

Koszovó ugyan már több mint hét éve hirdette ki függetlenségét, s a köztársaság önállóságát már több mint száz ország ismerte el a világban, Belgrád továbbra is komoly diplomáciai erőfeszítéseket tesz azért, hogy Pristina minél kevesebb nemzetközi szervezetbe nyerjen felvételt. A belgrádi kormány törekvéseit egyértelműen támogatja a szerb pravoszláv egyház, amely állásfoglalásában kifejtette, hogy a belgrádi kabinet mögött állnak, amely kiáll a szerb egyházi-kulturális örökség mellett.

Mint Irinej Bulatovic püspök, a szerb pravoszláv egyház szóvivője kifejtette, ezeket az értékeket a múltban is nagyon fontosnak tartották. Hozzátette, csatlakoznak Ivica Dacic szerb külügyminiszterhez, aki egy júliusi, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak írott üzenetében kifejtette, hogy káros lenne, ha Pristinát felvennék az UNESCO-ba.

A koszovói kormány szerint a pravoszláv emlékeket is koszovói kulturális örökségnek kell minősíteni. Az UNESCO világörökségi listáján található a szerb ortodox kolostor Visoki Decaniban, valamint Gracanicában, továbbá a peci patriarhátus, illetve a Ljevis Miasszonyunk templom. Amennyiben Pristina az UNESCO tagja lenne, ezek az egyértelműen szerb emlékek a koszovói albánok fennhatósága alá kerülnének, ami teljesen elfogadhatatlan lenne Belgrád számára.Irinej püspök kifejtette, hogy közvetlenül az UNESCO-hoz fordulnak, s fontos anyagokat adnak át, amelyek szerintük azt igazolják, hogy a szerb emlékeknek szerb fennhatóság alatt kell maradniuk.

Irinej az ügyben a katolikus egyház segítségét is kérte. Utalt arra, hogy a Szentszék még nem ismerte el Koszovó függetlenségét, pedig a kilencvenes évek elején Németországgal és az Egyesült Államokkal együtt az elsők között ismerte el Szlovénia és Horvátország önállóságát. A szerb ortodox egyház a református egyházhoz, az Egyházak Világtanácsához, az Európai Egyházak Konferenciájához és más keresztény nemzetközi szervezetekhez is fordul az ügyben. De a nem keresztény egyházak képviselőivel is egyeztetést akarnak.

Petrit Selimi koszovói külügyminiszter-helyettes még júliusban annak a véleményének adott hangot, hogy a szerb kezdeményezéseknek semmiféle hatása sem lesz. „Dacic írogathat leveleket, de nem fordíthatja vissza az idő kerekét” – fejtette ki. Hashim Thaci, a koszovói diplomácia vezetője július 16-án jelentette be, hogy kérvényezték a köztársaság UNESCO-tagságát. A kérelem novemberben kerül az ENSZ közgyűlése elé. Kétharmados többséggel kell dönteni az indítványról.