Semjén;aug 20;Szent István;

2015-08-19 14:56:00

Semjén szerint mindenki legyen kis Szent István

 Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint augusztus 20. arra szólít minden magyart, hogy legyen kis Szent István az élet azon helyén, ahova a gondviselés állította - adja hírül az MTI, és a betűk ugye nem tudnak tiltakozni. 

Engem speciel az élet most oda állított, hogy ezeket a szavakat legyek kénytelen tolmácsolni, ne fosszam meg a népszava.hu olvasóit Semjén Zsolt kijelentéseitől, vagy inkább kinyilatkoztatásaitól, de hát minden kis Szent Istvánnak megvan a maga keresztje. Hát akkor legyen: 

" Semjén Zsolt kedden, a Külhoni Magyarságért Díjak átadásán, a Parlamentben úgy fogalmazott, hogy Szent István országépítő munkája akkor vihető tovább, ha mindenki kis Szent Istvánként tevékenykedik saját őrhelyén. A kereszténydemokrata politikus azt mondta, hogy a magyar nemzet megmaradása egyrészt a nyelvi, kulturális és történelmi azonosságtudat megőrzésén, valamint az ehhez szükséges közjogi keretek biztosításán múlik.  Példaként említette, hogy Szent István a keresztény állam létrehozásával közjogi egységbe foglalta a magyar nemzetet, így a törzsek Magyarországából létrehozta az apostoli Magyar Királyságot. Innentől kezdve ez az acélabroncs tartotta meg a kulturális értelemben vett nemzetet - fogalmazott, hozzátéve, a kulturális és a politikai nemzet fogalmai azóta is szétválaszthatatlanok.

Semjén Zsolt kiemelte, hogy az államnak mindezek miatt szimbolikusan is el kell ismernie azokat, akik munkájukkal segítik a magyarság azonosságtudatának megőrzését."

Na, készülhet Balog Zoltán, hogy a kis Szent Istvánokat, őrhelyeket és acélabroncsokat túlszárnyalja. Drukkolunk.