A kulturális szivárvány országai

Elsőre a szép és színes fényképek tetszettek meg nekem a Malajzia, Szingapúr c. könyvben, de sok más olvasnivaló „beelőzött” a könyv elé. Másodjára az is eszembe jutott, hogy én is voltam Malajziában, ha csak másfél órára is, és az Európában dühöngő dohányzási tilalom után jól esett "füstölögni" egy „európai” repülőtéren, Kuala Lumpurban.

Gyerek módra álltam neki a könyv olvasásának. Nézegettem a fényképeket és a képaláírásokat, majd egy kicsit irigykedtem arra a 6 fős csapatra, amely három hétig gyönyörű természeti és műemléki környezetben és hipermodern új világban járhatott.

Ágh Attila és Varga Gyula könyve (szerkesztő Csák Erika) eltér a hagyományos bédekkertől, többet mond az általános útleírásoknál, utazási tanácsoknál. A Kossuth Kiadónál megjelent könyv társadalmi, politikai, gazdasági és történelmi-kulturális elemzését adja a maláj-kínai-indiai (tamil) együttélésnek.

Malajzia és Szingapúr is fiatal állam, az előbbi 1957-től, az utóbbi 1965-től nevezheti magát nemzeti államnak. Az előző 500 évben portugál, majd holland, továbbá angol gyarmatként volt a terület az európai és ázsiai kereskedelem fókuszában.

A szerzők a kulturális szivárvány országainak nevezik Malajziát és Szingapúrt, mert a sokszínű és soknyelvű népesség mellett a gyarmatosító országok is letörölhetetlen nyomot hagytak a mai államszerkezeten, politikán és kultúrán is. A szerzők őszinte ámulattal tekintenek a fiatal állam teljesítményeire: a folyamatos gazdasági (GDP) növekedésre, a világszínvonalú technológiai, közlekedési és építészeti megoldásokra, ugyanakkor népek együttélésének a stabilitására. Megismerhetjük azt az árat is, amelyet 28 millió lakosú Malajziának és az 5 millió legális, 5 millió illegális lakosú Szingapúrnak ezért fizetnie kell. És ez a fizetség nem kevés: gyakorlatilag nincs társadalmi mobilitás, a születési státusz élethossziglan megmarad. Malajziában az etnikai többség a maláj, Szingapúrban a kínai, és az etnikai többség előjogait az állam megvédi, sőt preferálja az etnikai kisebbségekkel szemben. Az oktatás komoly állami támogatásban részesül, de a társadalmi-jövedelmi különbségek 27-szeresek a különböző néprétegek között. A politikában, a pártokban és az állami szervezetekben gyakorlatilag egypárt-rendszer van, a demokráciának csak a nyomai láthatóak. Malajziában a politikai hatalom a maláj elit, a gazdasági hatalom a kínai elit kezében, ott ez az árok választja el az eliteket. A szerzők szerint európai gondolkodásmóddal érthetetlen, hogy miképpen tud ilyen viharosan fejlődni a gazdaság és változatlan maradni a társadalmi szerkezet.

A könyvet mindenkinek ajánlom: aki utazást tervez ebbe a térségbe, az bédekkerként használhatja; aki távoli országokat fényképalbumok segítségével kénytelen megismerni, az jó forrásra talál a könyvben. Aki a jelenlegi magyarországi állam tevékenységét jobban, mélyebben kívánja megismerni, annak különösen ajánlom a könyv elolvasását, mert megértheti, miképpen tud egy hatalmi elit úgy uralkodni népeken, hogy a gazdaság fejlődik, a gazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lesznek.

Jelenthet-e Magyarország számára mintát Malajzia és Szingapúr gazdasági virágzása és társadalmi-állami szerkezete? Európaiként szemlélve és megélve Magyarországot ez az út csak azok számára járható, akik beharcolták magukat a hatalmi elitbe. A társadalmi szolidaritás elve lassabb fejlődést eredményez, de gyermekeinkre nem akarjuk az urak-szolgák társadalmát hagyni, ha már egyszer sikerült belőle kiverekedni magunkat.