Rég elmúltak az 1960'-as évek, amikor a "Swinging London" korában virágzott a kulturális élet és a forradalminak számító divat a brit fővárosban. Ezek voltak azok az évek, amikor Tom Jones szabályosan berobbant a köztudatban, s egy csapásra híressé vált jellegzetes orgánumával, érzelmes, pörgős dalainak keverékével és utánozhatatlan csipőrázásával. Ötven évvel első stúdiólemeze megjelenését követően ugyanez a férfi rendületlenül járja a világot turnéjával, amelyben helyet szorít azoknak a régi daloknak is, amelyeknek sokat köszönhet. Idős előadóról általában két merőben ellentétes kép él az emberekben.
Rosszabbik esetben a nyolcvannyolc évesen is fellépő, már énekelni és állni is alig tudó rock and roll pionír, Chuck Berry vagy a halála előtt súlyos betegségektől gyötört Johnny Cash képe lebeg be elénk. Ha szerencsések vagyunk, egyből eszünkbe jut Tom Jones is, aki a mai napig képes pusztán hangjával megbabonázni bármilyen életkorú közönséget. Lássuk be, kortársai közül erre a bravúrra már kevesek képesek. A Magyarországon korábban négy alkalommal fellépő Tom Jones ezúttal Pozsonyban, a királyi vár nyugati teraszán felállított színpadon mutatta be, hogy mit tud. Beszédes szám az is, hogy az énekes a szlovákiai koncertje előtti szűk két hónapban több mint húsz koncertet adott Európa-szerte.
A hónapokkal ezelőtt meghirdetett pozsonyi koncertre már jó ideje nem lehetett jegyet kapni, holott a jegyárak európai viszonylatban sem nevezhetőek igazán kíméletesnek. A kétórás koncertre a legolcsóbb jegyet 100 euróért (mintegy 31 ezer forintért) lehetett váltani, a legdrágább VIP-ellátást, vagyis pezsgős fogadást, vörösszőnyeget és első sorokban biztosított ülőhelyeket tartalmazó árkategóriáért pedig 351 eurót, azaz csaknem 109 ezer forintot kértek a szervezők. Természetesen a borsós árak hátterében az állhat, hogy a koncerthelyszín minden tekintetben exkluzívnak számít, csupán pár ezer embert képes befogadni a vár terasza, ahol megépítették a színpadot.
A nyolc órai koncertkezdésre a szitáló eső ellenére mindenki elfoglalta a helyét a nézőtéren, üres széket csak elvétve lehetett látni. A szervezők, akik mások szórakozásának zavarása miatt megtiltották az esernyő használatát, jól szigetelő esőkabáttal várták a vendégeket. Mire mindenki magára erőltette a kabátot, addigra szinte teljesen elállt az eső, így Tom Jones nyugodtan színpadra léphetett.
Egy még mindig férfias erőtől fűtött, ősz hajú és szakállú világsztár köszöntötte a szlovákiai közönséget. Elmondta, nem először ad koncertet Pozsonyban, de a várban még számára is nagy élmény fellépni. Profi zenekara aztán belecsapott a néhány éve felénekelt Burning Hell című John Lee Hooker nevéhez köthető blues-szenzációban, s elkezdődött az őrület. Valóban téboly az, ahogyan Tom Jones a zeneiparban eltöltött ötven év után ugyanazzal a vehemenciával képes belevetni magát egy koncertbe, mint ahogyan tette azt fiatalon.
Nyilván életkorából fakadóan nem ugrálja és táncolja már körbe a színpadot, de ha pörgős dal van (akad jó néhány), egy kis csípőrázás, ide-oda lépegetés, fordulás és hasvillantás elengedhetetlen koncertelem. Hangja viszont nem kopik, mi több, sokkalta erőteljesebbé vált az elmúlt évtizedekben - nem véletlen hasonlítják a jó borhoz, amely idővel egyre jobb lesz. Ez az öblös hang fergeteges koncerthangulatot teremtett Pozsonyban, ahol legutóbbi, Spirit in the Room és hamarosan megjelenő, még cím nélküli új albuma dalaiból kaphattunk ízelítőt.
Jones az utóbbi időszakban - vélhetőleg attól tartva, hogy nevetségessé válik - eltávolodott a hagyományos, modern hangszerelésű popzenétől, és visszatért gyökereihez: a blues, a gospel, a soul és a gyors country zene irányába fordult. Ahogy fogalmazott, számára mindig fontos volt, hogy új benyomásokat szerezzen, újabb és újabb zenei irányzatokat fedezzen fel magának, különben nem érezné hitelesnek magát.
Új albumáról az egyik legnagyobb tapsot a Why Don't You Love Me című country szerzemény kapta, amely tulajdonképpen egy ősrégi Hank Williams-nóta, amelyet Jones gyönyörűen feltöltött friss energiával. A fülbemászó zene mellett a jópofa dalszöveg lehetőséget teremt az énekesnek, hogy kikacsintásokat tegyen saját életére. Az éneklést régi szokásához híven anekdotákkal színesítő eladó világéletében nagy nőcsábász volt (egy életrajz szerint hatszáz nőt vitt ágyba), így nem csoda, hogy megakadt a szeme azon a harmincas szőkeségen, aki az első sorból nyújtotta felé a kezét.
Miután Jones lehajolt hozzá, mindenki meglepetésére felhívta a színpadra a hölgyet, aki az ámulattól szinte megszólalni sem tudott. Az ősz sármőr először a nevét tudakolta, majd szeretettel ölelte magához a szlovák Monicát. A slusszpoén csak ezután következett: Tom Jones maga kérdezte meg a lánytól, hogy nem szeretne-e egy selfie-t készíteni vele a színpadon. Gondolhatják, nem volt ellenvetés. Hisztérikus sikítás és egy hatalmas puszi viszont igen.
A pozsonyi koncert újra csak azt bizonyította: Jones képes ügyesen ötvözni a tőle várt macsót azzal az érzelmes fickóval, aki meghatóan őszintén énekli Leonard Cohen Tower of Song című dalát, vagy a bluestörténeti mérföldkőnek számító St. James Infirmary Blues-t. A létösszegző, az élet nagy kérdésein filozofáló dalszövegek mellett természetesen a régi klasszikusok is megszólaltak: a Delilah, az egykori James Bond-filmzene, a Thunderball és az utóbbi évtizedek legnagyobb slágere, a Sexbomb áthangszerelve, merőben új hangzással csendültek fel. Amikor az énekes elhagyta a színpadot, olyan hangos lábdobogás és hosszan tartó taps maradt utána, hogy még három dal erejéig visszajött. Nem a szimpátia beszél belőlem, amikor azt mondom: valóban páratlan élmény adatott meg azoknak, akik élőben hallották Tom Jones-ot.
Úgy látszik, a közönség, amely minden előadó életében kulcsfontosságú tényező, hálás Tom Jones-nak a rajongók iránt tett erőfeszítéseiért. A pozsonyi koncert soraiban a szlovák mellett cseh, magyar, német és spanyol szavakat is hallani lehetett. Egy negyvenes éveiben járó prágai férfi például feleségével érkezett, de két spanyol fiatal srácot sem riasztott el a zivatar. Folyamatosan frissülő közönség, sikeres világkörüli koncertek, milliós albumeladások és nők, akik még ma is oda vannak érte. A királynő által lovaggá ütött Tom Jones élete már régóta kerek.
Thomas Jones Woodward néven látta meg a napvilágot 1940-ben a walesi Pontypriddben. Apja szénbányász, édesanyja háztartásbeli volt. 13 éves korában tuberkulózis támadta meg, ezért két évet ágyban töltött. Tizenhat évesen otthagyta az iskolát, alkalmi munkákat vállalt. 1963-ban saját együttest alakított. 1965-ben három nagysikerű albummal indult a karrierje (Along Came Jones, It's Not Unusual, What's New Pussycat?), amelyek azonnal sztárrá tették. Még ebben az évben Grammy-díjat nyert.
1969-től saját showműsort vezetett a brit televízióban, emellett amerikai karrierjét is építette. Albumai közel 150 millió példányban keltek el. Praise and Blame című 2010-ben megjelent lemeze a brit toplisták második helyét szerezte meg, korábban példa nélküli volt, hogy hetvenéves előadó ilyen hangos sikert érjen el. Az idei évig négy évadon keresztül a The Voice tehetségkutató mentora volt. 1974 óta Los Angelesben is él, ötvennyolc éve házas.
