Napi Extra;Szijjártó Péter;Pekingi katonai parádé;katonai parádé;

2015-08-21 18:54:00

Szijjártó megy a pekingi katonai parádéra

Több mint tíz ország hadserege képviselteti majd magát a kínai Győzelem napi katonai parádén, szeptemberben, az ott szereplő - száz százalékban kínai gyártású - hadi eszközöknek a 84 százalékát még sosem mutatták be a nagyközönségnek jelentették be Pekingben pénteken.

A részvevők közül név szerint egyedül Oroszországot és Kazahsztánt említették. Korábbi, meg nem erősített hírek szerint több más közép-ázsiai állam, továbbá Dél-Korea, India, Mongólia és Szerbia is küld egy-egy díszegységet. Az eseményre meghívót kapott és elmegy Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint itt lesznek a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) vezetői is. Pak Gun Hje dél-koreai elnök szeptember 2-4 között Kínában vendégeskedik, de azt nem erősítették meg, hogy a parádén is ott lesz. Más jelentések szerint Milos Zeman cseh államfő és Philip Hammond brit külügyminiszter is jelezte: elfogadja a meghívást. Az MTI értesülései szerint Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni.