Románia;Csíkszereda;Szent István-napi búcsú;Hargitafürdőn;

2015-08-23 19:19:00

Ilyen volt a Szent István-napi búcsú - Fotók!

Idén is megrendezték a Szent István-napi búcsút az erdélyi Csíkszeredához tartozó Hargitafürdőn. Az eseményen Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára mondott beszédet.

Az ünnepség után Soltész Miklós a közmédiának elmondta, Szent István király bölcsessége ezer éven át óvta a magyarságot. „Az idegenek befogadása, szeretete és tisztelete nagyon fontos, hiszen akár a tudományban, akár az egyházi életben, akár a különböző mesterségek területén nagyon sokat segítenek az idegenből jött emberek, és ha őket szeretettel, tisztelettel fogadjuk, a rászorultakat segítjük, azzal csak gazdagodik az ország” - ecsetelte az államalapító királynak az idegenekre vonatkozó tanítását az államtitkár. 

Azt is elmondta azonban, hogy Szent István meg is védte az országát az idegenektől. Gyepűrendszert épített ki, és a székelyeket is a határok védelmére rendelte. Úgy vélte, ha hosszú távon szeretnénk megőrizni a magyarságot és az országot, nem lehet „nagy tömegekben ráereszteni” az országra az idegen kultúrákat, idegen törekvéseket, mert annak súlyos következményei lennének. 

MTI Fotó: Veres Nándor

MTI Fotó: Veres Nándor

A templombúcsú keretében Soltész Miklós adta át az arany érdemkereszt kitüntetést Györgydeák Lajos nyugalmazott római katolikus papnak, a székelység és a moldvai csángómagyarság megmaradásáért folytatott tevékenysége elismeréseként.